BLOGGER TEMPLATES AND TWITTER BACKGROUNDS

2011. július 7., csütörtök

Párizs

Sziasztok!

Már itt is lennék az új résszel! :-)
Bevallom kicsit szomorú vagyok,mert nem nagyon kommentáltátok az előző részt :-(
Várom ám akkor is a véleményt ha nem Robról szól az a rész! De most az ő szemszögéből is lesznek fejezetek,remélem tetszeni fog Nektek de ha nem azt is írjátok meg!
Időhiányban szenvedek ezért egyelőre még nem lesz meghívós a blog.Helyesírási hibák lehet,hogy vannak,nézzétek el nem volt időm kijavítani,remélem nem lesz benne!
Jó olvasást! :-)


„Ashley”
Az a bizonyos helység fürdőszoba volt és Ryan háttal nekem zuhanyozott. Az ajtónyitásra átnézett a válla felett és cseppet sem látszott meglepettnek vagy zavartnak. Én természetesen lángba borult arccal hátráltam és azzal a lendülettel nekiütköztem az ajtónak, ami közben becsapódott mögöttem. Ryan felvonta a szemöldökét én pedig gyors bocsánatkérést rebegve szinte feltéptem az ajtót. A szobámba rohantam és az ágyra vetettem magam. Mindamellett, hogy ostoroztam magam, azért mert nem bírom megvárni, hogy válasz érkezzen a kopogásra azért megmozdult bennem valami más is. A Ryan mellkasán lassan végiggördülő vízcseppek, a feszes fenék és úgy általában az egész meztelen férfitest felkorbácsolta régóta szunnyadó vágyaimat. Oké a legjobb lesz, ha elfoglalom magam valamivel. Kisettenkedtem a szobámból és a folyosó végén álló újságtartóból találomra kivettem egy újságot. Visszasiettem vele és becsuktam az ajtót magam mögött. Az ágyra heveredtem és lapozni kezdtem a magazint. Csupa unalmas sztori, unalmas sztárokkal és vég nélküli pletyka. A középső oldalt kinyitva szinte mellbevágott a felismerés. Rob mosolygott rám- és még kis millió másik lányra- egy ajándék poszterről. Teljesen ledermesztett az a fájdalom, amit ez az egyetlen kép okozott. Hiszen fontos nekem, fontosabb, mint azt bármikor is beismerném. Könnyek tolultak a szemembe és becsuktam az újságot, de már késő volt. Az emlékek újra előtörtek, a sebek újra felszakadtak és a kínzó fájdalom kitörölt minden más gondolatot a fejemből.


„Rob”

Emlékek. Általában amikor kimondja ezt a szót az ember mindig valami szép, valami kellemes jut az eszébe. Valószínűleg én vagyok csak annyira elcseszett, hogy ha emlékekre gondolok, rögtön az ő arca ugrik be. Fájt, hogy meg sem hallgatott. Annyira fájt és talán sértett is, hogy nem mentem utána. Ha ott, akkor bevallja, hogy nincs közte és a másik férfi között semmi rögtön megbocsájtok neki és elfelejtem, amit hallottam. Bizalom. Milyen egyszerű kis szó és mégis milyen súlyos dolgok vannak mögötte. Igen van másik arcom is. Tudok és szeretek is szenvedélyes lenni, nem vagyok, olyan nyámnyila szépfiú amilyennek a média beállít. Voltak kalandjaim, ha nem is hangoztatom annyira, mint Kellan. De úgy éreztem Ashley más. Közel engedtem magamhoz és erre eltaszított. Vagy én taszítottam el? Nem egészen biztosan ő volt az. Nem nekem kellett másik nő. Minek töröm ilyesmin a fejem? Ez a múlt, amit minél előbb el kell felejtenem. Ma este nagy buli készülődik egy igazán nívós helyen és nekünk is ott a helyünk. Andyt teljesen lázba hozta a hír, meg kell, mondjam, én cseppet sem rajongok az ötletért szívesebben maradnék itthon. Már amennyire otthonnak lehet nevezni ezt a szállodai szobát. Ha ő itt lenne, talán nem esne nehezemre semmi, amit tenni kell. A rohadt életbe Pattinson! Verd már ki a fejedből! Az ablakhoz mentem és rágyújtottam. Az ember azt hinné, hogy ha egy férfi gondokkal küzd és kihajol kicsit elszívni egy cigit, azt békében megteheti. Na persze meg is teheti, csak ne hívják Robert Pattinsonnak és ne legyenek megőrülve érte a fotósok és a tini lányok felváltva. Már is villant a vaku az arcomba én, meg mint egy ijedt őz ugrottam el az ablakból. Annyira elegem volt már ebből a felhajtásból, az állandó reflektorfényből. Én egy egyszerű srác vagyok, aki játszik és aztán szeretne, nyugodtan beülni valahova ahol nem ugrálják körül. Igyekeztem megnyugtatni magam majd öltözködni kezdtem. Most nem lehetett lazára venni a figurát ez kiöltözős, jópofizós este lesz. Na, sebaj, majd csak túlélem, valahogy vagy ha nem az sem baj.


„Ashley”

Ryannek ma kellett volna megérkeznie, de telefonált, hogy értem küld egy magánrepülőt és utazzak ma délután Párizsba. Most, mint egy őrült tini lány rohangáltam fel és alá, ruhákat dobáltam a bőröndömbe. Ryant a fürdőszobai incidens óta nem láttam és most emiatt is izgultam kicsit. Az idő gyorsan elrepült és hamarosan már a gép fedélzetén találtam magam. Nem először repültem így legalább emiatt nem kellett izgulnom. Annál inkább attól, hogy mit fog mondani Ryan. Lehunytam a szemem, hogy kicsit kikapcsoljam az agyam, de mire kinyitottam már a leszálláshoz készülődtünk. A gyomrom görcsberándult, a tenyerem izzadni kezdett. Azt hittem kicsit több időm lesz felkészülni a találkozásra, de természetesen hoztam a formám. Ryan az autónál várt. Rám mosolygott és kinyitotta előttem az ajtót. Kicsit meglepett,hogy nem sofőr vezet, hanem ő de nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget.
- Milyen volt az út? Fárasztó? – kérdezte kedvesen miközben kikanyarodtunk a reptéri útról.
- Bevallom majdnem az egész utat végigaludtam. De nagyon örülök, hogy itt lehetek.
- Gondoltam, hogy tetszeni fog. Ma nagyon nagyszabású eseményen veszünk részt, ezért ahogy megérkezünk, a szállodába máris átadom Önt egy varrónőnek, aki káprázatos ruhát készít az estélyre.
- De hiszen az estély ma lesz nem? – néztem rá meglepődve. Közben nem győztem csodálni a vezetési technikáját. Férfias volt és laza, mint ő.
- Ez itt Párizs Ashley. –mosolygott miközben az utat figyelte. – Itt egy ruhát megvarrni nem tart, sokáig mert nagyon sokan ebből élnek. Egyébként már elkezdték csinálni csak meg kell nézni, hogy megfelelő-e a méret és, hogy tetszik-e az, amit elképzeltek.
Visszamosolyogtam rá és az út további részében lenyűgözve bámultam az elém táruló csodát, amit Párizs nyújtott. Az Eiffel-torony láttán majdnem felsikítottam az örömtől. Ryan vigyorogva nézte lelkesedésemet.
- Akkor is így fog örülni mikor meglátja, hogy a lakosztályunk az Eiffel-toronyra néz? – kérdezte mintha csak arról érdeklődne tetszik-e az a csinos cipő a kirakatban.
- Ez most komoly? – léptem ki egy pillanatra az udvarias, távolságtartó Ashley szerepemből.
- Igen ez most komoly – nevetett. –Sokkal jobban tetszik, amikor elengedi magát. Az udvariasságot tartsuk meg a vendégeknek. Mit szól? - nyújtotta felém a kezét és egy pillanatra rám nézett. Azok a szemek teljesen megbírtak őrjíteni így gyorsan elkaptam a pillantásom, de a kezét megfogtam és picit megráztam. A Hiltonban szálltunk meg és a miénk volt egy egész lakosztály. Ryan egészen az ajtóig kísért.
- Nincs kedve meginni valamit? – kérdeztem, mert gondoltam, hogy úgy sem lesz. Nem szabad sok időt a közelében töltenem, mert teljesen elcsavarja a fejem.
- Azt hiszem, arra még van egy kis időm. – mondta és belépett utánam. Hoppá hát ezt elszúrtad Ash!
- Menjen csak és öltözzön, át nyugodtan addig én töltök! – mondta és hátat fordított nekem.
A szobába siettem és igyekeztem valami nem túl kihívó ruhát magamra rángatni. Végül egy puha rózsaszín pulcsi és farmer mellett döntöttem. Megigazítottam a hajam és már kint is voltam. Ryan az ablaknál állt és a kilátást csodálta. Ahogy meghallotta lépteimet megfordult és mosolyogva nyújtotta felém a pezsgőspoharat. Idegesen elvettem tőle és szétnéztem a szobában. Rájöttem, hogy ez egy nappaliféle, ami elválasztja az ő szobáját az enyémtől.
- Valami baj van? – hallottam meg a hátam mögül hangját. Megfordultam és rámosolyogtam.
- Nem, dehogyis csak kicsit kifárasztott az utazás. Eddig nem éreztem, de most hirtelen rám szakadt. De ne aggódjon minden rendben lesz. – húztam meg a pezsgőspoharat. A jéghideg pezsgő végigszaladt a torkomon, kellemes melegséget árasztva szét gyomromban. Kicsit kezdett oldódni bennem a feszültség.
- Szeretném, ha jól érezné magát! Ha bármire szüksége van, csak szóljon!
- Ez nagyon kedves, de Önnek kell jól érezni magát, nekem pedig a munkámat végezni. – mondtam, de látva, hogy közeledik kicsit megint remegni kezdett a térdem. Ez már szinte gyerekes Ashley! Kapd már össze magad! Csak nem fog letámadni a saját főnököd!
- Szeretném, ha ön is jól érezné magát! Igyekszem mindent megtenni ezért!
- Ez igazán kedves, de ez tényleg a munkám és én..
- Ne úgy tekintsen most rám, mint a munkájára vagy a főnökére! – mondta és egyik kezével végigsimított az arcomon a másikkal pedig a derekamnál fogva magához húzott.
- Ryan én… - szólaltam meg, de ahogy a szemébe néztem kifogytam a szavakból. Lassan hajolt az ajkamra és nagyon gyengéden csókolni kezdett. Egy pillanatig dermedten álltam majd karom a nyaka köré fonódott és viszonoztam a csókot. Jézusom letámadt a saját főnököm én pedig visszacsókolok! Halálra vagyok ítélve ez már biztos. Ahogy ajka elvált az enyémtől hirtelen levegő után kaptam és el akartam fordulni, de nem hagyta.
- Haragszol rám? – simított végig arcomon. – Muszáj volt megtennem, annyira vágytam rá!
- Nem haragszom de Ryan..a fenébe is Te a főnököm vagy én pedig…
- Nyugi nem fogom elmondani senkinek! Nem lesz belőle semmi bajod!
- Az a baj, hogy már van!
- Hé, fel a fejjel! Egy pár csóktól még nem lesz semmi bajunk!
- Egy pár csóktól? – húztam fel a szemöldököm.
- Reméltem, hogy majd Te is akarsz spontán meglepni egy-kettővel. –vigyorgott.
- Korai lenne még erről nyilatkozni. –néztem a cipőmet.
- Nem sietünk sehová! Illetve de igen Te most sietsz, de van még időnk egymásra bőven.
- Tisztáznunk kellene ezt.
- Tisztázni is fogjuk, de nem most. Vár Rád a varrónő, úgyhogy nyomás!
Bódultan és kissé zavartan indultam a szobámba, hogy ott megvárjam a varrónőt, aki még nem érkezett meg. A csók valami isteni volt a pasi, akitől kaptam nem különben, nekem mégis valaki más járt a fejemben. A fene vinne el Robert Pattinson! Miért kell folyton befurakodnod a gondolataimba? Eltűnhetnél már! Vidd el az emlékeket a fejemből de legfőképpen a szívemből,mert annyira fáj,hogy nem bírom ki.


„Rob”

Beléptem a terembe és legszívesebben azzal a lendülettel ki is fordultam volna, de Andy nem hagyta.
- Mosolyogj és vágj, olyan arcot mintha nagyon élveznéd, hogy itt lehetsz! – nyomta a könyökét a bordáim közé. Nagyon jól kijöttünk egymással, néha még a hülye gondolataimat is elfelejtettem, ha vele voltam. De ő nem Ashley volt.
- Már megint hol jársz Pattinson? – lépett oda Kellan és hátba vágott.
- Hát te meg mit keresel itt? Nem is tudtam, hogy nőcsábászokat is beengednek ide? – vigyorogtam.
- Hé, én nem vagyok nőcsábász! – vágott durcás képet majd Andy felé fordult. – Ki ez a gyönyörű hölgy? Ne mondd, hogy veled van!
- A nevem Andy és személyes sértésnek fogom venni, ha azt, mondod, hogy nem ismersz meg! – nézett rá morcosan, de én tudtam, hogy csak szórakozik Kellannel. Ő zavarba jött és kicsit elhúzta a száját. Szorosan mellém állt és belesuttogott a fülembe.
- Hallod haver most segíts! Meg volt nekem ez a csaj?
- Én tudjam? – vontam meg a vállam.
- Miről megy a beszélgetés srácok? – lépett hozzánk Jackson.
- A barátotok azt akarja megtudni, hogy lefeküdtem-e vele. De tájékoztatom, hogy nem. –nevetett Andy.
- Nem semmi csaj vagy! Ha mégis meggondolod magad Rob mindig tudja, hol talál! – kacsintott Kellan és Jackson vállát átölelve félrevonult miközben hangosan röhögött valamin.
- Ezt most megérdemelte! –nevettem.
- Mr. Egó! –mosolygott Andy.
- Ezek után tuti, hogy rád fog kattanni.
- Próbálkozni mindig lehet, és ki tudja egyszer talán szerencséje is lehet! – kacsintott és belém karolva beljebblépett.
Tettünk pár udvariassági kört majd az asztalunk felé igyekeztünk. Egy két személyes asztalt kaptunk így szerencsére senkivel nem kellett osztoznunk rajta. Andyvel szinte egymáshoz bújva beszélgettünk, mert a hangzavartól alig hallottunk. Hirtelen olyan érzésem támadt mintha valami cirógatná a hátamat, egészen furcsa, különös érzés volt. Megfordultam és a következő percben már az ajtón belépő páros köré gyűlt üdvözlő tömeget láttam csak.
- Vajon kik lehetnek azok? – leselkedett Andy.
- Biztos valami nagykutya meg a csaja! - fordultam vissza, de az érzés nem szűnt meg.
- Hű nem semmi a pasi! De a lány is csodaszép! Olyan bájos és nagyon szép a mosolya. Biztosan modell bár elég pici.
Meglepődve néztem Andyre. Mindig elcsodálkoztam azon, hogy nő létére milyen könnyen mond hízelgő kritikát más nőkre.
- Nézd már meg Rob! –ütögette meg a karom. Bár nem nagyon érdekelt mégis megfordultam, gondoltam semmi bajom nem lehet, és ha ennyire akarja, hogy vessek arra a csajra egy pillantást hát miért is ne?! Mintha gyomron rúgtak volna. A csodaszép, bájos lány Ashley volt a kísérője pedig Mr. Bájgúnár. Idegesen a hajamba túrtam és igyekeztem mély levegőt venni.
- Rob jól vagy? – tette a kezét karomra Andy.
- Ashley. ..
- Jaj Rob ne már! Miért kell megint őt felhozni? Így soha a büdös életben nem fogsz túllépni ezen az Ashley ügyön.
- De itt…
- Igen itt és most vége. Ennyi nem akarunk sem gondolni rá, sem hallani róla ugye? Megígértem, hogy segítek elfelejteni őt, de akkor, tartsd be a szabályokat barátom, mert a nélkül ugyanott vagyunk ahonnan elindultunk.
- Andy értsd meg, hogy itt…
- Rob ne akard, hogy betapasszam a szádat, mert megteszem, esküszöm! – ömlött a szó belőle.
Ashleyék éppen az asztalunk mellett sétáltak el és véletlenül találkozott a tekintetünk. Az ő arcán is döbbenet látszott és egészen elsápadt. Andy először rá majd rám nézett és hirtelen leesett neki.
- Ő Ashley ugye?

„Ash”

Mintha tőrt döftek volna a szívembe olyan volt őt újra viszontlátni. Remegve ültem le a székre és igyekeztem nem Rob felé nézni.
- Ashley minden rendben van? – fogta meg a kezem Ryan.
- Itt van Rob. Tudod a srác..
- Aki összetörte a szíved. Hol van?
- Mögöttünk ül. De ne nézz..- kezdtem bele, de addigra már odanézett.
- Robert Pattinson. Ismerem látásból.
- Nem szeretnék róla beszélni. Inkább foglaljuk el magunkat valami mással.
- Megyünk táncolni? – kérdezte és már állt is fel. Kezemet kezébe tettem és elindultunk a táncparkett felé ahol még csak néhányan táncoltak. A lassú dallam betöltötte a termet és én Ryanhez bújva lassan ringatóztam rá. Szemem sarkából láttam, hogy Rob és a lány is felénk tart. Tőlünk nem messze kezdtek el táncolni és Rob végig engem nézett. Először elkaptam a tekintetem majd szemrehányóan méregetni kezdtem. Ryan ahogy meglátta kit nézek szorosabban ölelt magához és arcát hajamba fúrta. Kezeim nyakát kezdték el simogatni és láttam, ahogy Robban, megy fel a pumpa. Amikor Ryan a fülemhez hajolt és suttogott bele pár szót elengedte a lányt és hozzánk sietett. Lefejtette a kezem Ryan nyakából és erősen megszorította.
- Táncoljunk! – parancsolta.
- Ha nem látnád, most mással táncolok! – próbáltam kirángatni a kezem kezei közül.
- Ne csináljatok jelenetet! –kérte a lány.
- Menj nyugodtan Ash! Addig én táncolok a hölggyel, ha megengedi. – nyújtotta a karját a lánynak. Nem volt mit tenni muszáj volt táncolnom.
Rob szorosan a karjaiba zárt mire megpróbáltam kiszabadítani magam.
- Ugye nem szeretnéd kínos helyzetbe hozni a barátodat? Mert ha most elkezdesz hadakozni velem az igen csak kínos, lesz számára. – suttogta a fülembe.
Dühösen horkantottam majd táncolni kezdtünk. Bármennyire is azt akartam, hogy rossz legyen a karjaiban lenni mégis melegséggel töltött el és vágytam rá. Érezni az illatot, ami annyira hiányzott, kezének érintését a bőrömön, belenézni azokba a gyönyörű szemekbe. De éreztem azt is, hogy ez csak pár pillanatig tart és aztán a másik nő karjaiban fog vigasztalódni.
- Szóval ő a nagy ő? – kérdezte dühösen.
- Ne sértődj meg, de semmi közöd hozzá!
- Szerintem pedig igenis van! Miatta hagytál ott!
- Nem én hagytalak ott Téged!
- Ebbe ne menjünk bele! Mr. Pénzeszsák úgy látszik, jobban kielégíti az igényeidet drágám! – mondta gúnyosan mire elborult az agyam. Teljes erőből a lábára léptem mire ő elengedett és a hátsó kert felé futottam. Rob utánam futott és elkapta a karom.
- Beszélnünk kell!
- Nem, nem kell! – rángattam a karom.
- Azonnal engedd el! –jelent meg Ryan, mögötte pedig a lány és Kellan Jacksonnal.
- Mert ha nem mi lesz? – meredt rá dühösen Rob.
- Hidd, el jobban jársz, ha elengeded!
Ami ezután történt az megijesztett,megdöbbentett és majdnem elvette az eszem.