BLOGGER TEMPLATES AND TWITTER BACKGROUNDS

2011. május 27., péntek

Mit kezdjek Veled?

Sziasztok! Megjöttem az új résszel!Ez már teljesen más mint azt az előzőnél megszokhattátok.Innen kicsit átalakul a történet.Köszönöm azoknak akik írtak nekem!
Jó olvasást és szép napot kívánok!




"Ashley"
- Nem szó sem lehet róla!- tiltakoztam.
- De hát miért Ash? – sóhajtott fel Liam.
- Mert ez hülyeség!
- Nézd, ezt nem én kérem, hanem a fentiek!
- Kérik? – néztem rá értetlenül. Fentről nem kérni szoktak, hanem utasítani.
- Jó hát nem kérik, hanem ezt meg kell csinálnod! - forgatta a szemét.
- Egy fenét! –fordítottam neki hátat és elindultam a lift felé.
- Várj már meg az istenért! – futott utánam.
- Nem akarok erről beszélni! – néztem rá bosszúsan. Mintha nem lett volna elég, hogy a mai újság címlapján Rob tündökölt igencsak elalélva egy helyi kis sztárocska karjaiban, most még ez is. „Frászt ülök motorra! Nem fog belőlem még egyszer hülyét csinálni.”
- Ne légy már ennyire keményfejű!
- Mindjárt beverem a képed Liam! – emeltem fel a kezem és a szemeim szikrát szórtak.
- Nem értem most mi a bajod? Olyan nagy ügy?
- Luxus prostinak lenni? Lehet, hogy számodra nem, de nekem igen.
- Luxus prosti? Édes istenem hát te meg mi a jó fenéről beszélsz?
- Miért nem ezt kérik tőlem?
- Nem Ash. Csak kísérgetned kellene Ryant mint a partnere. Független vagy és gyönyörű, ráadásul jól kiismered magad minden területen. Nem arra kérünk, hogy töltsd vele az éjszakáidat. Legalábbis nem szexuális értelemben. –vigyorgott.
- Nem tudom Liam, nem tetszik ez nekem. - ráztam meg a fejem.
- Legalább ismerd, meg mielőtt döntesz! –győzködött. – Mi veszteni valód lehet?
- A francba! Rendben mutass be neki, de nem ígérek semmit!
Liam arcán széles mosoly terült el és belém karolva elindultunk. Benyitott egy tágas irodába és rögtön szemügyre vettem az ablaknál álló férfi széles hátát.”Így hátulról szemrevételezve egész jó a pasi. „- gondoltam majd megráztam a fejem. „Ne légy hülye Ashley!”
- Ryan bemutatom Neked Ashley Bailyt! Ashley ő itt Ryan Scott. – tolt előre Liam. Mosolyt erőltettem az arcomra, ami csakhamar kisebb szájtátásba csapott át. Láttam már jó pár modellt itt az évek során, akik észbontóan néztek ki de Ryan valami elképesztő volt. Az arca, a teste és a mosolya láttán úgy éreztem menten elolvadok. Hozzám lépett, arcán széles mosollyal és megfogta a kezem. Én csak álltam ott lenyűgözve és nem értettem mi a fene ütött belém.
- Ash! – hallottam valahonnan Liam hangját, ami rögtön észhez térített.
- Igen, elnézést! Nagyon örülök, hogy megismerhetem!- fogadtam el felém nyújtott kezét.
- Részemről a szerencse! –villantott rám egy díjnyertes mosolyt, amitől megremegett a térdem.
- Ryan nézd az a helyzet, hogy sajnos Ashley.. – kezdte Liam de félbeszakítottam.
- Sajnos nem tudtam előbb jönni és ezért elnézést kérek! Nem akartam megvárakoztatni, de volt még pár dolog, amit el kellett intéznem. – mosolyogtam rá.
- Semmi probléma nem sietek sehová! – viszonozta a mosolyt és alig észrevehetően végigmért. Liam mosolyogva nézett rám azzal a mindentudó kifejezéssel az arcán.
- Akkor talán rátérhetnénk az üzletre, ha nem gond. – mondta és hellyel kínált minket.
Ryan kihúzta a széket és megvárta, míg leülök és csak akkor foglalt ő is helyet. Tudta, hogy kell jó benyomást kelteni az egyszer biztos.
- Tehát a feladat a következő. Ashley Te fogod elkísérni Ryant a kötelező megjelenésekre, estélyekre, partikra, mint a partnere. Természetesen közben nem kell az itteni dolgaiddal foglalkoznod Clara majd elvégzi helyetted. Ryan mondja meg hova kell menned, milyen ruhát kell felvenned. Tudom javasolni, hogy töltsetek együtt egy kis időt, hogy jobban megismerjétek egymást. Hamarosan itt az első nagyobb esemény így nem ártana, ha nem idegenként mennétek oda.
- Nem lesznek túl nagy követeléseim és igazán abba sem szeretnék beleszólni mit, vesz fel. Viszont azt szeretném kérni, költözzön a házamba. Természetesen külön szobája lesz a házam pedig elég nagy, hogy bármikor félre tudjon vonulni.
- Én nem is tudom, mit mondjak. – nyögtem ki.
- Félre ne értsen, teljesen ártalmatlan a kérés mindössze úgy gondolom, könnyebb lenne mindkettőnknek.
- Nincs ellene kifogásom. – bólintottam rá miközben fejemben megszólalt a vészcsengő.
- Rendben akkor, ha mindent tisztáztunk itt vannak a papírok, ezt aláírjátok és meg is vagyunk.
A papírok aláírása után kicsit hátra maradtam Liammel.
- Szóval így állunk. - léptem Liam elé.
- Hogyan drágám? – ölelt át.
- Vedd le rólam a kezed Te csaló gazember! Játszod, itt az ártatlant mintha nem látnád, hogy ez a pasi mennyire nagyon szexi. Tudtad, hogy nem fogok nemet mondani.
- Nem tudtam. – vigyorgott. – Jó nem fogok hazudni sejtettem, de nem tudhattam nem igaz?
Játékosan meglegyintettem majd kifelé indultam. Hirtelen egy kérdés ütött szöget a fejembe:
- Liam! Ő ugye nem..
- Nem, meleg. –nevetett és a vállamra tette a kezét.
Ryan odakint várt.
- Még le kell szaladnom a táskámért, de aztán, indulhatunk is, ha Önnek megfelel. –mosolyogtam rá.
- Rendben. Lekísérhetem? – nézett rám kérdőn. A borzongás újult erővel futott végig rajtam egyetlen pillantásától.
- Természetesen. Jöjjön velem! – intettem a lift felé.
Csak egy emeletet utaztunk, de a közelségétől így is teljesen megszédültem. Minden pórusából áradt az érzékiség engem pedig elfogott egy „istenem, de halálra csókolnám”érzés.
- Megérkeztünk. Bejön vagy inkább kint vár meg?
- Még el kell intéznem egy telefont így inkább később mennék be, ha nem gond. – mosolygott rám.
- Rendben. – mondtam és már bent is voltam. – Clara ha elmondom milyen rohadt jó pasival ismerkedtem meg leesik az állad! – fordultam el az ajtótól és az addig széles mosolyom azonnal lehervadt. Rob állt az asztalom előtt karba font kézzel.
- Oh..Rob! Nem tudtam, hogy itt leszel.
- Nyilván nem mivel szerettelek volna meglepni.
- Sikerült. – léptem beljebb.
- Igen bár valószínűleg értelmetlen volt idejönnöm.
- Miért? Miért jöttél? – kérdeztem rekedten. Nem tehettem róla a szívem még mindig hevesebben kezdett verni, ha megláttam őt. Pedig csak egy bolond kislányos álom, hogy közte és köztem bármi lehet. Hogyan is hihettem valaha abban, hogy ő is érez irántam valamit.
- Beszélni szerettem volna Veled, de már mindegy. – vonta meg a vállát és ellökte magát az asztaltól majd elhaladt mellettem és már éppen kilépett volna amikor Ryan benyitott.
- Ashley! Előkészítették a szobát, ha megfelel, indulhatunk. Ó elnézést! – állt félre az ajtóból.
- Semmi probléma! Remélem, jól fogják érezni magukat! – vetett rám egy gyilkos pillantást és már ott sem volt.
- Valami baj van? – nézett rám aggódva Ryan.
- Semmi baj, jöjjön csak beljebb! Clara! – fordultam megilletődött barátnőmhöz. –Ő itt Ryan Scott vele fogok dolgozni egy ideig. – a kölcsönös bemutatás után elindultunk.
- Nagy gond lenne, ha megállnánk a lakásomnál? Összepakolnék néhány dolgot, amire szükségem lesz. Nyugodtan visszamehet, majd Ön után megyek, még úgyis van mit elintéznem. – mosolyogtam rá miközben belül fortyogtam. „Mégis mit képzel magáról Rob, hogy csak így otthagy minden magyarázat nélkül?”
- Biztos? Meg is várhatom.
- Köszönöm, de ez eltart egy ideig.
- Rendben akkor várom Önt. – mondta és egy névjegykártya hátára írta a címet.
- Ott leszek. – mosolyogtam majd kiszálltam és felrohantam a lakásba.

„Rob”

Rohadt jó pasi mi? Hát persze kis pillangó repülsz egyik virágról a másikra. Játszod itt a szende kislányt közben pedig…a jó kurva életbe is!- rúgtam bele az egyik fotelbe, ami hatalmas robajjal dőlt a földre. Hogy hihettem, hogy ő más, mint a többi? Tényleg ennyire nagy balek lennék? A pasi képét pedig legszívesebben bevertem volna. Jó minden bizonnyal utána úgy kellett volna összekaparni, mert nem látszik egy megfutamodós fajtának, de legalább levezettem volna a dühöm. Kezdek megőrülni, pedig még csak nem is vagyok szerelmes belé, te jó ég akkor mi lenne? ! Most már ideje lenne lenyugodnom ez a szekér nélkülem ment el. A kopogás, ami elhatolt a tudatomig túlságosan is ismerős volt. Kellan.
- Haver kinyitod? Esetleg betörjem? Vagy felőlem így is beszélgethetünk.
- Kopj le! Nincs most kedvem beszélgetni!- szóltam ki nem túl kedvesen.
- Hát az szívás, mert nekem meg van. Akkor bele is vágok. Nem itthon kellene kuksolnod hanem Ashley-vel lenni.
- Hallani sem akarok róla!
- Jaj, ne már most meg mi van?
- Ugyanolyan, mint a többi haver ez van. Egyébként meg kérdezd Clarat ő biztos jobban tudja, mint én.
- Mi van? Nyisd már ki, mert tényleg berúgom, az ajtót esküszöm! – mondta ingerülten. Ismerve Kellant ezt el is hittem így végül kitártam az ajtót.
- Most pedig mesélj! – lépett be.
- Azt tettem, amit megbeszéltünk erre belépett az irodába és elkezdett Claranak áradozni, hogy milyen rohadt jó pasija van. Aki mellesleg meg is jelent és közölte vele, hogy már elő is készíttette Ashnek a szobát. Gondolom, hozzáköltözik. Nem vesztegeti az idejét.
- Ezt nem hiszem el. Ashley nem ilyen! – dobta le magát a kanapéra.
- Úgy látszik mégis.
- Milyen a pasi?
- Egy nyálas izompacsirta. – húztam el a szám.
- Szóval akkor jó pasi. Nem tudom, mit mondhatnék. Utána kell járnom, hogy mi ez.
- Nem!
- De Rob!
- Nem haver érted? Nem érdekel, láttam, amit láttam. Én ma elutazom forgatni Andyvel és többet hallani sem akarok Ashleyről soha.
- Rob ez..
- Nem Kellan! Neked a barátod, de nekem ő egy senki! Ugyanolyan kis pénzéhes szajha mint a többi!
- Rob ezt fejezd be, mert barátság ide vagy oda esküszöm, bemosok Neked! –pattant fel Kellan.
- Hagyd Kellan! Nem ér annyit! – hallottam meg Ashley hangját.
- Ashley! Ezt nem kellett volna hallanod! Rob eléggé zaklatott, ne is figyelj oda rá! – lépett hozzá Kellan a szemével jelezve nekem, hogy fogjam be. „Ő nem most nem fogom be a számat!”
- Te meg mit keresel itt?- támadtam Ashnek. „Istenem, de gyönyörű!”
- Beszélni szerettem volna Veled arról, ami ma történt. De már nem akarok. – rázta meg a fejét.
- Nincs is miről beszélnünk. Láttam ás hallottam mindent.
- Hát akkor én megyek is! – fordított háta.
- Nagyon helyes! Rohanj csak minden héten más pasi karjaiba! – bukott ki belőlem.
- Rob! – hallottam Kellan helytelenítő hangját.
- Dögölj meg Pattinson! – kiáltotta Ash és kirohant az ajtón.
- Gratulálok haver ezt jól megcsináltad! – nézett rám vádlón Kellan és már ott sem volt.
„Te jó ég mit csináltam?” Leroskadtam a fotelbe és szívtam a fogam, hogy lehettem ennyire hülye. Hiába a jó öreg stratégia „ha bántanak, Te bántsd meg jobban” most is cserbenhagyott és saját magamon ejtettem még nagyobb sebeket.

2011. május 22., vasárnap

Sziasztok!

Megjöttem a következő résszel!Mint azt gondolom észrevettétek szereplőcsere történt akinek a neve is megváltozott.Ne haragudjatok a kavarásért de Francois új nevet kapott és Liamként tér vissza.Azoknak akik előzőleg már olvasták a történetet azt tudom ígérni,hogy ebben az átdolgozásban Liam is sokkal több szerepet kap,hiszen nagyon szerettétek őt.
Mindenkinek jó olvasást kívánok és szép napot!
Ariana













Hétfőn Claranál hamarabb értem az irodába és munkámba temetkeztem. Péntek este óta nem tudtam kiverni a fejemből Robertet és ez aggasztott. Nem voltam már tizenéves tini, aki napokig álmodozik a kedvencéről és mégis beférkőzött szinte az összes gondolatomba.
Halk kopogtatás után Liam nyitott be az irodába.
- Szia, drágám! Olvastad már ezt? –kérdezte és az asztalomra dobta az újságot.
Ki sem kellett nyitnom a címlapon virított a képem, ahogy Roberttel állok a sarokban, kicsit hozzám hajol és mosolyog. „Fény derült a Runway lány és Robert Pattinson titkos viszonyára.”
Elképedve kaptam fel a fejem és rémülten néztem Liamre.
- Erről mikor akartál szólni Ash? Egyáltalán, hogy tudtad ezt eltitkolni előlünk?- röhögött gátlástalanul.
- Hé, ez egyáltalán nem vicces! Hagyd abba!- ütöttem játékosan karjára. – Most mi lesz?
- Mi lenne? Gondolom, megkeresnek pár újságtól, de bízd csak rám őket! Lazíts! Nem lesz gond.
- Mondd, Te el is hiszed, amit mondasz? És honnan tudják, ki vagyok?
- Velem érkeztél és mindig van pár ember, aki szeret fecsegni, de az eredeti neved nem, tudják.
- Remek! Vajon mégis mennyi időbe telik, míg megtudják? –fújtattam dühösen.
Liam dühömet látva felállt és átölelt.
- Nyugi! Megoldjuk a helyzetet.
- Robert?- tettem fel a kérdést, ami bennem motoszkált mióta megláttam a címlapot.
- Beszéltem vele. Ő is ideges, de inkább miattad aggódik. Nem lesz, semmi baj hidd el!
- Bár úgy lenne, ahogy mondod. - sóhajtottam és becsaptam a fiókot és vele együtt a szoknyámat is. Előredőlve próbáltam kiszabadítani magam miközben Liam egyre hangosabban röhögött.
- Nem segítenél?- kérdeztem dühösen, de arcára pillantva engem is elkapott a nevetés.
Mögém állt és közösen próbáltuk meg kirángatni a szoknyámat majd feldöntve az íróasztalt.
- Ne nyomd, ennyire be! Kicsit próbáld meg kihúzni és aztán vissza hátha akkor kijön!- adtam az utasításokat és minden erőnkkel azon voltunk, hogy kiszabadítsuk a szoknyámat.
Hangos kopogás zavart meg minket és egyszerre kaptuk hátra a fejünket. Az ajtóban Robert állt zavartan és minket bámult. Liammel egymásra néztünk és kitört belőlünk a nevetés mikor rájöttünk mitől vág ilyen arcot. Utasításaim az ajtó másik oldaláról elég kétértelműnek tűnhettek és belépve is félreérthető pózban talált minket.
- Megzavartalak titeket?- kérdezte és azt sem tudta hova nézzen.
- Tulajdonképpen igen, de beszállhatnál Te is, ha már itt vagy- cukkolta Liam és erre Robert arca enyhén piros színre váltott.
- Liam!- szóltam rá és hátrébb löktem. - Tényleg segíthetnél. –néztem Robra és kicsit oldalt álltam, hogy lássa mi a helyzet.
- Ezt, hogy sikerült összehozni?- kérdezte és alulról megemelve a fiókot egy pillanat alatt kiszabadította a szoknyám.
- Hosszú. Köszi - mosolyogtam rá és a szívem majd kiugrott a helyéről, ahogy a szemébe néztem.
Még most sem fért a fejembe, hogy itt áll és velem beszélget, nekem segít.
Egy évvel ezelőtt mikor elindultam Memphisből még álmodni sem mertem volna, hogy ez valaha bekövetkezik. A szüleim persze féltettek, de elengedtek, mert tudták, ha megmakacsolom magam, akkor mondhatnak, bármit úgyis véghezviszem, amit szeretnék. A bátyám Wayne Párizsban élt már évek óta barátnőjével, a modell Cecilivel.
A családunk nagy és összetartó és mivel elég korán születtünk még elég fiatal szüleink és nagyszüleink vannak.
- Oh, a francba- sóhajtottam fel.
- Valami baj van? – néztek rám aggódva.
- Nem csak fel kell hívnom a szüleimet. Tudjátok a cikk miatt. - néztem félve Robertre.
- Hát igen a cikk. –nézett rám és túrt a hajába. Imádtam ezt a mozdulatot, ilyenkor olyan kisfiúsnak és védtelennek tűnt.
- Legjobb lesz, ha most magatokra hagylak titeket!- lépett ki az ajtón Liam.
- Nem tudom, mit mondhatnék- néztem rá zavartan.
- Neked nem kell mondanod semmit. Sajnálom, hogy belekevertelek ebbe, de néha olyan könnyű megfeledkezni arról, hogy ki vagyok pláne ilyen kellemes társaságban- mosolygott rám és közelebb lépett. Szóra nyitotta a száját ám ebben a percben élesen megcsörrent az asztalon lévő telefon.
- Szavad ne feledd! - mondtam és felkaptam a telefont.
Ha arra számítottam, hogy békés napom lesz hát ennek most befuccsoltak.
A New York Times-tól hívtak és mielőtt még bármit is szólhattam volna máris faggatni kezdtek. Elképedt arcomat látva Robert felvonta szemöldökét majd hozzám lépett kivette a telefont a kezemből belehallgatott és lenyomta. Olyan szorosan állt velem szemben, hogy testem az íróasztalnak feszült. Lehajtottam a fejem és egy percre homlokom súrolta mellkasát így inkább felkaptam és tágra nyílt szemekkel néztem rá. Felemelte kezét és kisimította összekócolódott hajamat az arcomból. Megremegtem és kiszáradt számat beharapva kutattam arcát. Szemével addig kereste szemem, amíg össze nem kapcsolódott tekintetünk. Egyre nehezebben vettem a levegőt és már majdnem csókra nyújtottam számat mikor kivágódott az ajtó és ijedten rebbentünk szét.
- Mégis igaz a hír?- hallottam meg Kellan hahotázását. Mérgesen néztem rá bár már rémlett, hogy ilyen helyzetekben nem számíthattam rá, sőt még rá is tett egy lapáttal.
- Milyen hír?- köszörülte meg torkát Rob és kerülte a tekintetem.
- Hát, hogy ti ketten…
- Na, ebből elég! – kiáltottam fel, majd ahogy minden figyelem rám irányult kicsit halkabban folytattam- Akarom mondani nem, fejezhetnénk ezt be? Vannak sokkal komolyabb gondjaink is.
- Az épület előtt várakozó fotósokra gondolsz? – grimaszolt Kellan.
Már nyitottam a számat, hogy melegebb éghajlatra küldjem mikor megláttam Rob arcát és, hogy idegesen hajába túr.
- Te tudtad?- fordultam hozzá majd ledobtam magam a székbe.
- Igen, de nem akartalak felizgatni vele.
- Helyette felizgattad mással- vigyorgott Kellan majd kettőnk dühös arcát látva védekezően felemelte kezét és bocsánatkérően nézett rám. – Ne is mondd, tudom pofa be!
Fáradtan masszíroztam a tarkómat és még egy mosolyt is sikerült varázsolnom az arcomra, amikor Clara hozzám lépett és megsimogatta arcom.
- Rendben vagyok. De tényleg, nem lesz semmi gond. –mosolyogtam a fiúkra is.
- Ash! Ha sírni akarsz itt a vállam! – nézett rám komolyan Kellan mire elnevettem magam és nevetésem a többiekre is átragadt.
- Most mi van? Egyszer akarok komoly lenni és akkor is kiröhögtök?
- De hisz mondom, hogy jól vagyok.
- Igen és a csajok általában ilyenkor kapnak, sírógörcsöt mikor ennyire bizonygatják, hogy jól vannak.
- Nem fogok sírógörcsöt kapni oké? Komoly indok kell ahhoz, hogy én sírjak –léptem oda hozzá és öleltem át.
Szorosan megölelt majd vigyorogva tolt el.
- Akkor visszatérhetünk oda, hogy mi volt ez az előbb mikor bejöttünk?
Clara is kérdőn nézett rám én pedig Robertre, aki eddig csendben támaszkodott az íróasztalnak.
- Ashley odazárta a szoknyáját. – vigyorgott és megütögette az asztalt.- Én meg segítettem neki kiszabadítani.
- Érdekesen reagáltatok mindketten – folytatta a piszkálódást én pedig igyekeztem nem rájuk nézni. Szemem megállapodott Clara és Kellan egymásba kulcsolt kezén és most rajtam volt a sor, hogy kérdőn nézzek rájuk.
- Ja, igen hát ez. – követte a pillantásom – Azt hiszem, járunk.
- Ez tetszik. De aztán vigyázz nagyon a barátnőmre, mert ha megbántod, velem kell számolnod. – fenyegettem meg játékosan.
Megöleltem mindkettőjüket majd gyorsan elugrottunk az ajtó, elől mert Liam közeledett.
Benyitott és kicsit hátrahőkölt, ahogy meglátta mennyien vagyunk az apró szobában.
- Mi van itt össznépi gyűlés?- mosolygott majd elkomolyodott és rám nézett.
- Pakold össze a cuccaidat! – kért.
Mindnyájan megdöbbenve néztünk rá majd az asztalomhoz lépkedtem és elkezdtem kiüríteni a fiókom. Szívem megtelt szomorúsággal, szememet könnyek marták, és ami rontott a helyzeten, hogy Robertnek végig kellett néznie, ahogy kirakják a szűröm és kettétörik a karrierem.
- Azt hiszem jobb lesz, ha mi kint várakozunk- szólalt meg mintha kitalálta volna gondolatom.
- Mi van Veletek gyerekek? Ash? – csodálkozott Liam, amit végképp nem értettem.
Megfordultam és próbáltam mosolyogni miközben majd megszakadt a szívem.
- Ashley? Neked meg mi bajod?- húzta fel a szemöldökét.
- Én csak… köszönöm, hogy eddig itt lehettem. –nyögtem ki sírással küszködve.
- Miért hova mész?
Értetlenül néztem rá és nem tudtam mire vélni a viselkedését.
- Kirúgtál nem?
- Dehogyis. - kacagott fel. – Előléptettelek. Persze ha nem akarod vállalni és..- kezdett bele, de befejezni már nem tudta. A karjaiba vetettem magam és sikítva mondtam el mekkora hülye és mennyire kiszúrt velem.
A rázáporozó pusziktól megszédülve rakott le a földre és rögtön barátnőm karjaiban találtam magam, aki tudott a dologról, de jól titkolta. Kellan is megölelt majd tovább passzolt barátjához, aki előtt kicsit tétováztam, de látva mosolyát és kitárt karjait belevetettem magam.
Beszívtam illatát és élveztem, ahogy átfogja a derekam. Már kezdett eltűnni a színész, de sokkal inkább zavarba hozott a férfi.
- Ash? –hallottam meg a nevem és kibontakoztam az ölelésből, hogy aztán szembetaláljam magam a többiek kíváncsi tekintetével.
- Bocsi csak kicsit nehéz uralkodni magamon ezután.
Liam felkapta a dobozt, amibe pakoltam és a folyosó végére kísért ahol egy gyönyörű napfényes iroda állt.
Két iroda állt egymás mellett az egyikben már ott voltak Clara dolgai. Érdekes, de reggel észre sem vettem milyen minimális dolog van csak asztalán.
Persze reggel egészen máshol járt az eszem
Lepakoltam és izgatottan néztem körbe.
- Ezt meg kell ünnepelnünk!- szólalt meg Rob.
Hátrakaptam a fejem és meglepetten néztem rá annyit már tudtam róla, hogy mennyire nem szereti, ha sok ember veszi körül.
- Persze csak ha akarjátok.
- Naná, hogy meg kell ünnepelni, jól szóltál! –helyeselt Kellan és Clara is hevesen bólogatott.
- Mit szólnátok hozzá, ha kibérelnénk Dave bárját? –kérdezte Liam.
- Az remek lenne- szólalt meg végre én is.
- Hát akkor este találkozunk!- lépett hozzám Rob és átölelt. Nem tudtam mire vélni, de nagyon jól esett és legszívesebben el sem engedtem volna. A tudat, hogy megint együtt leszünk elégedettséggel töltött el.



„Robert”


A szállodai szobámba érve kényelmesen elnyúltam az ágyon és lehunytam a szemeim.
„Ashley” mondtam ki magamban a nevét. Nem tudtam megállni, hogy ne húzzam mosolyra a számat. Olyan magabiztosnak tűnt azon az estén aztán, ahogy rám nézett mintha szertefoszlott volna. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy nyakamba kapom a lábam és eltűnök onnét mielőtt fülsüketítő sikollyal rám veti magát, de aztán megláttam a szemében valamit, ami maradásra késztetett. Ő is azt hiheti rólam, mint mások. Egy szexi sztár, aki gátlástalanul csajozik és baromi nagy arcú abból kifolyólag aki.
Ha csak kicsit meg akarnának ismerni, rájönnének milyen unalmas és szánalmas tudok lenni.
Hajam, ami mindig össze-vissza áll, bamba mosolyom, amitől annyira odavannak és ezek a hülye zakók, amiket folyton hordanom kell.
Nem tudom kitenni a lábam anélkül, hogy rohannának utánam legalább tízen.
Múltkor is megpróbáltam kilépni testőrök nélkül, mert gondoltam vagyok annyira tökös gyerek, hogy pár kis csajt lerázzak, ha esetleg felismernek. Kapucni fejre, szemüveg szemre és hátsó ajtón nyomás a szabadság felé. Két métert sem tettem meg máris rajongók hada eredt a nyomomba én meg rohantam, mint aki megőrült.
Sikítanak bele a fülembe, hozzám akarnak érni én meg állok, mint egy idióta és fel sem fogom, mi történik és azt végképp nem értem, hogy miért.
Ők meg azt hiszik, azért vágok olyan bamba fejet, mert attól jobban nézek ki.
Elmosolyodok? Sikítanak. Felemelem a fejem? Sikítanak. Már azon is gondolkoztam, hogy nyilvánosan kezdem el túrni az orrom bár nekik valószínűleg az is nagyon tetszene.
De Ashley. Ő más, mint a többiek. Tele van élettel és gyönyörű.
Ma csak pillanatok kérdése volt, hogy megcsókoljam. Ezen én lepődtem meg legjobban, mert ilyet még sosem csináltam egy lánnyal, akit fél napja ismerek. Furcsa, de valahogy tetszett a reggeli cikk. Az ő oldalán szerepelni és olvasni, hogy mi „van”köztünk.
Tovább gondolni, hogy mi lehetne. Megcsörrent mellettem a telefon és majdnem leestem az ágyról.
Kellan. Na vajon mit akar?
- Milyen eget rengető ötlettel állsz elő megint?- szóltam a telefonba.
- Én is örülök Neked tesó! –röhögött a telefonba. –Megyünk együtt a buliba?
- Mi van Clara máris lekoptatott?
- Engem? Ember nézz, már rám ki tudna nekem ellenállni?
- A rajongóim?- kérdeztem és már én is vigyorogtam.
- A kis csajokra gondolsz, akik folyton csorgatják utánad a nyálukat? Jó hát ezzel nehéz vitatkozni.
- Te már ne törődj, velük ott van Neked Clara. - utasítottam rendre.
- Nem fejezted be.
- Mit is?
- Azt, hogy ha másfelé kacsintgatok Ashley szétrúgja a seggem!
- Miből gondolod, hogy ezt akartam mondani?- kérdeztem, de közben tudatosult bennem, hogy hasonló gondolatok jártak a fejemben.
- Hát nem konkrétan ezt de Ash neve biztos benne volt. – hallottam a hangján,hogy baromira élvezi,hogy húzhat.
- Most hasznosíthatnád a segged és ide tolhatnád értem végül is ezért hívtál nem?
- Fél óra és ott vagyok, addig próbálj valamit kezdeni a szénakazallal a fejeden- röhögött és meg sem várva válaszom letette a telefont.
„Rohadék” gondoltam és felnevettem. Imádtuk egymást és az ugratások mindennaposak voltak.
Gyorsan levetkőztem és lezuhanyoztam majd felvettem egy farmert és egy kockás inget. Megpróbáltam belőni a hajam és befújtam magam azzal a parfümmel, ami tegnap este is rajtam volt.
Halknak nem mondható kopogás rázta meg szó szerint az ajtóm. Igyekeztem kinyitni még mielőtt betöri.
- Hát Te? Úgy kicsípted magad mintha legalábbis csajozni mennél. –rontott be az ajtón és terült el a fotelben.
- Szia Kellan! Ülj csak le! – morogtam.
- Hárítunk? – vigyorgott és látványosan körülnézett.
- Mit keresel?
- Azt hittem éppen Ashley nevét firkálgattad egy papírra mikor jöttem és azért kellett ennyit várnom. De úgy látom eltüntetted a papírt.
- Mekkora rohadék vagy- nevettem el magam és megpróbáltam felrángatni a fotelből.
- Azért ehhez még gyúrnod kell, de tudod, mit megkönnyítem a helyzeted. – mondta és felállt.
Elindultunk és szinte futva tettük meg az utat az autóig. Már csak néhány lelkes rajongó maradt, de jobbnak láttuk, ha igyekszünk.
Út közben mindketten hallgattunk, ami nálam megszokott volt de Kellannél furcsa.
Negyed óra múlva egy csendes kis utcába kanyarodtunk be és megálltunk egy visszafogott, de nagyon szép régi épület előtt.
- Ez lenne Dave bárja? – kérdeztem kíváncsian.
- Ez bizony és az a két gyönyörűség csak minket vár- intett előre és már robbant is ki a kocsiból.
Én lassan és mély levegőt véve szálltam ki miközben a szememet nem tudtam levenni az elém táruló látványról.

„Ashley”


Kicsit feszült voltam mikor megláttam bekanyarodni az autót.
Kellan szinte kirobbant az autóból, de Robert csak később egész lassan szállt ki.
Végigsimítottam ruhámon és mosolyogva néztem az ölelkező Clarat és Kellant.
Majd Robert is odaért hozzánk. Csak nekem tűnt úgy vagy tényleg zavarban van?
Ugyan már mitől lenne?
Odalépett hozzám és félszegen átölelt majd motyogott egy sziát.
„Remek! Biztos már megbánta, hogy felvetette ezt az egész buli ötletet.
Vágj jópofát Ashley és kussolj! Más már azért odaadná a fél életét, ha egy levegőt szívhatna Robert Pattinsonnal.De engem nem mint sztár érdekel.” Így vívódtam magamban miközben Robert óvatosan méregetett.
„Látom ám, hogy nézel. Tetszik a ruhám ugye? Miattad csíptem ki így magam Te persze nem igazán foglalkozol vele. De akkor miért nézel? Rúzsfolt van a fogamon? Hülye kérdés Ashley, nincs is rajtad rúzs.”
- Ash! Bemehetünk? – lökött meg Kellan.
- Hát illene, azt hiszem- erőltettem mosolyt az arcomra majd Robert mellett lépkedve besétáltunk Davehez.
Bent volt mindenki, akit az elmúlt hónapok alatt megismertem és megszerettem és egymásnak átadva puszilgattak. Rengeteget táncoltam és ittam is egy keveset. Szememmel Robertet kerestem és láttam is, ahogy elmélyülten beszélget Liammel és néhány munkatársammal.
Táncoltam még egy kicsit végül szédelegve dőltem le a bárpulthoz.
- Dave! Valami erőset! – mondtam és nőhöz teljesen méltatlanul rákönyököltem a pultra.
- Most ezt komolyan mondod? – nézett rám vigyorogva Dave és egyik kezével a whiskyre másikkal a pezsgősüvegre mutatott.
- Naná, úgyis ünneplünk nem? – tologattam unottan az előttem álló sótartót és a whiskyre mutattam.
- Nem úgy nézel, ki mintha nagyon ünnepelnél. – támaszkodott mellém.
- Majd iszom és utána indulhat a buli. –mosolyogtam rá és puszit nyomtam az arcára.
Halk neszt és egy összetéveszthetetlen illatot éreztem magam mellett.
Oda sem kellett néznem, hogy tudjam Rob az.
„Mi lenne, ha lehúznám a whiskyt egyszerre, mint a filmekben? Az olyan menő. Legfeljebb megfulladok, egy próbát megér.”
„ Egy, két há… húztam le, és ahogy az ital végigégette a nyelőcsövem heves köhögésbe kezdtem.


Robert


Valamit mondanom kellene neki, de mit? Hogy dögös? Az olyan primitív duma.
Whisky? Biztos nem magának rendelte. Egy ilyen gyönyörű és kedves lány nem hinném, hogy whiskyt vedel.
Te jó ég hát nem semmi ez a lány ledöntötte a piát rendesen. Most meg fulladozik, bolond lány hát ez meg mire volt jó?- fut át az agyamon, de máris a segítségére sietek.
- Ashley! Jól vagy?- ütögetem a hátát. Azt hiszem, ezt kell csinálni bár nem, vagyok, biztos benne lehet, mindjárt lekever egy maflást, hogy ne csesztessem a hátát.
Rám néz és megpróbál mosolyogni pedig közben biztos, hogy iszonyatosan égeti a torkát a whisky. Rendelek neki egy gyümölcslevet, bár azt sem tudom, mit szeret. Legyen őszibarack az biztos jó. Ezek a szemek és a szája. „Térj már észhez majdnem megfulladt Te meg ilyesmiken agyalsz.” Egy kis szájon át lélegeztetés nem lett volna ellenemre.
„Túl sokat ittam pedig csak nemrég jöttem. Kellan mindig mondja, hogy óvatosan, de ezt most alaposan megszívtam”.
- Köszi - suttogja és elveszi a gyümölcslevet. Iszik, és egy csepp legördül az ajkáról egyenesen az álla felé. Elkerekedik a szemem és jó mély levegőt veszek.
- Jól vagy? – néz rám és átfut az agyamon, hogy milyen jó lenne megcsókolni. Is.
- Nem igazán. –hallom a saját bárgyú hangom. Tényleg pocsékul vagyok, azt hiszem betett a koktél, amit megittam.
Feláll és megpróbál felhúzni. Csak nem? Nem biztos, hogy nem fog velem kikezdeni, de akkor most mi van?
- Gyere, kimegyünk a levegőre. Nincs valami jó színed!
- Persze, hogy nincs, vámpír vagyok –sütöm el a poént, ami egyébként abszolút nem vicces mégis nevet rajta.
Végül mégis vele megyek, mi bajom lehet?
Kiérünk és leültet a lépcsőre. Világít a hold, kihallatszik, a zene az egész tök romantikus lenne, ha nem kellene hánynom.

Ashley

Jól kiütötte magát pedig csak pár koktélt ivott. Előredől és tenyerébe támasztja fejét.
- Rob! Jól vagy? Hozzak valamit inni? – kérdezem, mire felnéz és hajába túr. Hiába ezt a mozdulatot nem bírja elhagyni.
- Nem már jobban vagyok. – mosolyog, és tényleg jobban néz ki.
- Már azt hittem kiütötte magát az erős vámpír éned- cukkolom és veszi a lapot.
- Nem félsz, hogy kiszívom a véred? – néz rám és felhúzza kicsit a szemöldökét. Talán a whisky hatásának köszönhetően, talán mert bolond vagyok, belemegyek a játékba.
- Nem félek tőled! – ismétlem a filmben elhangzottakat.
- Hát az elég nagy baj, mert mikor utoljára ezt mondta nekem egy csaj felkaptam a hátamra és kiugrottam vele az ablakon. – nevet.
- Velem is ezt tervezed?
- Egyelőre elég lenne az is, ha megtáncoltatnálak. –mosolyog, majd feláll és nyújtja felém kezét.
Végül is miért ne?
Megfogom a kezét és felsétálok vele a lépcsőn.
Már mennék, be mikor megállít.
- Itt. –mondja és derekamra teszi kezét. Kiszűrődnek a lassú dallamok én pedig csak állok, derekamon a kezével és nem tudom, mit csináljak. Végül megoldja a helyzetet.
Felemeli kezeim és a nyaka köré fonja. Lassan lépkedünk, a zene ritmusára miközben a szívem majd kiugrik a helyéről és tudom, hogy ha nem lépek el tőle nem fogom tudni, visszafogni magam.
- Azt hiszem, jobb lenne bemenni- lépek el tőle mire szomorúan néz rám.
- Mégis félsz tőlem? – lép utánam- Csak egy szavadba kerül, és nem megyek közelebb.
Állok, és nem jön ki hang a torkomon. Hagyom, hogy gyengéden megöleljen, megcirógassa, az arcom majd ajka közelítsen ajkam felé. Végül érzem puha ajkait a számon és néhány döbbent másodperc után visszacsókolok. Karja szorosabban fon körbe, keze hajamba túr és szenvedélyesen csókol tovább.
Kezemmel hátát simogatom, miközben megbabonázva adom át magam a pillanatnak.

- Ashley! – hallom a hangját és ekkor végre kinyitom a szemem. Még mindig a lépcsőn ülünk és kíváncsian néz rám.
- Mi történt? –kérdezem zavartan.
- Azt hiszem elaludtál egy pillanatra.
- Oh - sóhajtok csalódottan.
- Semmi gond már mások is mondták, hogy unalmas vagyok- nevet és keze ismét haját érinti.
Fájón mart belém, hogy csak álom volt az a csók és merőn néztem magam elé.
- Ashley! Mondd, jól érzed magad? – nézett rám aggódva.
- Igen ne haragudj biztos az a két whisky ártott meg. - mentegetőztem.
Elmosolyodott és kezét a kezemre tette. „Ó ne most meg hozzám ér!”
- Akarod mondani az az egy.
- Tessék? Hogy mi?- kaptam fel a fejem.
- Csak egy whiskyt ittál nem kettőt.
- Igen tényleg. Látod mégis megártott.
Nem veszi, le a kezét kezemről csak néz maga elé és láthatóan töpreng valamin. Nézem szép kezét és hosszú ujjait ellenállhatatlan vágyat érezve, hogy végigsimítsak rajta. Mit veszthetek? Lehet, hogy soha többé nem látom majd. Lassan mozdítom meg az ujjaimat és olyan óvatosan érintem meg, hogy talán nem is érzi. Szemem sarkából az arcát nézem miközben én is mereven előre tartom a fejem mintha a tájat nézném.
Kicsit bátrabban érek, hozzá mire elmosolyodik, de nem néz rám továbbra sem. Felbátorodva cirógatom meg a kézfejét és közben látom, hogy a szeme sarkából ő is engem figyel.
Lassan elhúzza a kezét, de még mielőtt elgondolkozhatnék azon, hogy miért tette vállamon érzem karját. Most már kicsit felé fordulva nézem őt és látom, hogy szélesen mosolyog.
- Nem fázol? –kérdezi mikor a langyos szellő végigszánt hajam között.
- Egy kicsit – suttogom, mire magához húz. Kellemes érzés árad szét bennem, ahogy közelről is érzem testének illatát és kezét a vállamon. Lehunyom a szemem és vállára hajtom a fejem miközben a szellő simogatja, és a hold világítja meg arcunkat.
Egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy megint csak álmodom, de ahogy kinyitottam a szemem az Ő mosolygós arca nézett vissza rám.
Elmosolyodok, és furcsa nyugalom száll meg. Nézem mellkasát, ahogy minden lélegzetvételnél emelkedik és süllyed és legszívesebben odahajtanám fejem, hogy halljam szívének dobogását.
Tétova kezek érintését érzem hajamon és megemelem kicsit a fejem.
Arca és ajka túl közel van hozzám azzal, hogy felemeltem a fejem szinte érintem ajkát.
Szemembe néz, már nem mosolyog. Ujjaival kisimítja az arcomból a hajam majd állam alá nyúl és még közelebb hajol hozzám, ajka közelít ajkam felé és akkor….
- Hát Ti meg mit csináltok itt? – lépett ki Liam, Kellan és Clara.
Gyorsan felugrok és látom, hogy Ő is így tesz. Mint két gyerek, akiket rajtakaptak csíny közben.
- Ashley csak kihozott, mert kicsit rosszul voltam. Tudod a koktél.
- Mondtam, hogy ne igyál ilyen löttyöt. És ez az összebújás mi volt?- kérdezi vigyorogva.
- Fázott és megöleltem. – sietett a válasszal Robert én pedig lehajtottam a fejem. Szóval neki csak ennyi volt.
- Ash! Baj van? –ölelt át Clara.
- Azt hiszem kicsit sokat ittam. Legjobb lenne hazamenni. – mosolyodtam el halványan és befelé vettem az irányt.


Másnap reggel iszonyú fejfájásra ébredtem, amit rajtam kívül mindenki másnaposságként magyarázott. Én tudtam, hogy a végigsírt éjszaka miatt karikásak és duzzadtak a szemeim és fáj a fejem. Nem tudtam felfogni miért csinálja ezt?
Teljesen összezavart és elkeserített a gondolat, hogy csak játszik velem.
Felkeltem és magamra terítettem a köntösömet majd kitámolyogtam a konyhába.
Clara már kint ült és éppen a reggeli kávéját szürcsölgette.
- Atyaég Ash! Nem akarlak megbántani, de pocsékul, nézel ki.
- Köszi Clara Neked is jó reggelt! – motyogtam majd bekapcsoltam a vízmelegítőt és capuccinot tettem a bögrémbe.
- Hű de harapós ma valaki. Figyelj, szerintem jobb lenne, ha itthon maradnál!
- Semmi bajom- mondtam miközben jégkockákat halásztam elő a mélyhűtőből és egy rongyba csavarva homlokomra majd szememre szorítottam.
- Így akkor sem jöhetsz dolgozni. Pihend ki magad és majd holnap jössz. Megbeszélem Liammel jó?
Rábólintottam, mert tényleg rémesen éreztem magam majd bevánszorogtam a szobába és lefeküdtem.
A csengő éles hangjára riadtam fel és miután valaki szinte ráfeküdt muszáj voltam kinyitni az ajtót.
- Ajaj! Nagy a baj ugye kislány? – lépett be Kellan majd kitárta karját.
Sírva omlottam a karjaiba mire ő felkapott az ölébe és bevitt a nappaliba. Előre, hátra ringatott miközben halkan duruzsolt a fülembe. Lassan abbamaradt a sírás és hálásan néztem fel rá.
- Mesélj mit művelt Veled ez a Rob gyerek?- kérdezte.
- Semmit. Tényleg nem történt semmi. - néztem magam elé meredten.
- Azt hiszem Te vagy az a lány, aki azt mondta nekem, hogy komoly indok kell neki ahhoz, hogy sírjon.
Elmosolyodtam és átültem mellé.
- Nem tudom, mit mondhatnék, mert tényleg nincs semmi. Kicsit érzékenyebb vagyok aztán megláttalak és elsírtam magam, mert a családomra emlékeztetsz.
- Aha. Szóval akkor ennyi. Csak emiatt. –nézett rám furcsán.
- Ühüm. – bólogattam.
- Nézd Ashley! Elég régóta ismerlek már és a helyes kis pofidat is láttam már számtalan helyzetben. Rá merném tenni az életem, hogy végigsírtad az éjszakát.
Lehajtottam a fejem és nem szóltam.
- Láttam, hogy majdnem megcsókoltátok egymást. Nincs ebben semmi. De akkor mégis mi bánt?
- Őszinte legyek?- néztem fel rá.
- Ha kérhetlek.
- Azt hiszem beleszerettem.
- Ez akkora tragédia?
- Ő nem szeret.
- Mondta?
- Nem, de mindig kimagyarázza a helyzetet. Mintha szégyellné, hogy meg akart csókolni.
Hangosan felnevetett én pedig bosszúsan húztam össze a szemöldököm.
- Emlékszel mikor elmentünk motorozni és borultunk egy nagyot?
Bólintottam és kíváncsi voltam mit akar kihozni ebből.
- Akkor arra is emlékszel mit tettél rá két hétre ugye?
Némán bólintottam.
Emlékeztem persze. Sosem tudtam elfelejteni.
- Azt mondtam újra motorozni akarok.
- Igen én pedig csak néztem rád, hogy teljesen megőrültél-e hiszen két hete majdnem ott maradtunk és te újra motorra akarsz ülni.
- De mégis elvittél- mosolyodtam el visszagondolva az emlékre.
- Igen és a szüleid meg a bátyád szét akarták rúgni a seggem- vigyorgott újra. - De nem ez a lényeg. Te sosem adtad fel mindig elérted, amit akartál. Hol van az a lány?
- Bár tudnám- sóhajtottam fel.
- Én úgy látom, itt ül előttem és képes rá, hogy újra felálljon, letörölje a könnyeit és motorra szálljon. Már ha érted mire gondolok- nevetett és rám kacsintott.
- Köszönöm- öleltem meg.
- Ugyan már. Csak emlékeztetni kellett ki is vagy valójában. Mi a következő lépés?
- Motorra szállok. –nevettem végre felszabadultan és kezdtem egészen máshogy látni a dolgokat.



„Robert”


- Rob ülj már le! Rendesen szédülök, úgy rohangálsz itt, mint a mérgezett egér. – szólt rám Clara és elkapta a kezem.
Rámosolyogtam és leültem mellé. Lábam továbbra is nyugtalanul járt miközben az ajtót bámultam várva, hogy Ashley megérkezzen.
A szakadó eső ütemesen kopogott az ablakon.
Kecses női kezek csaptak le a lábamra. Mosolyogva néztem Clarara akiből kitört a nevetés.
- Most tényleg ennyire izgulsz? Ez annyira aranyos.
- Nem izgulok, csak nem tudom elképzelni, hogy mit fogok mondani és ő, hogy fogadja majd.
- Nem lesz semmi gond, hidd el ismerem már. Szavakat pedig nem adhatunk a szádba színész úr.
- Bocsi azt hiszem szakmai ártalom- kacsintottam rá és hajamat kezdtem el birizgálni.
- Rob! Esküszöm Neked, ha nem állítod le a kezed, lábad vagy bármelyik másik testrészed mozgását odakötözlek a székhez.
- Nem is széken ülök – vigyorogtam rá.
- Még nem, de harcművészetekben nagyon otthon vagyok, Te pedig amilyen kis vékonyka vagy nem jelentesz sok gondot. – nevetett és öklével tenyerébe csapott.
- Azt hiszem jobb lesz, ha figyelmeztetem, Kellant milyen agresszív csaja van- löktem meg játékosan.
- Arról már lekéstél- kacsintott rám és az órájára nézett.
Egyszerre kaptuk fel a fejünket a folyosó felől hallatszó cipőkopogásra. Az ő arcán mosoly terült el az enyémen pánik.

2011. május 20., péntek

Pár sor az előzményekről

Sziasztok!

Nagyon szépen köszönöm,hogy egy nap alatt ilyen sokan ellátogattatok hozzám és annak külön örülök,hogy régi olvasókat is üdvözölhetek!Új lendülettel vágok bele az írásba sok mindent másként látok már,mint amikor először megírtam ezt a történetet.Nehezemre esett elszakadni tőle és a régi olvasóimtól de akkor úgy éreztem nem az igazi amit írok,sokszor talán túlságosan is elrugaszkodtam a valóságtól.Átértékeltem pár dolgot és most már tudom mi fog történni elejétől a végéig és remélem kíváncsiak lesztek rá!
Új résszel hétvégén jelentkezem,mert most minden időmet Betsyvel töltöm akinek nem győzők eléggé hálás lenne,amiért visszatérített az utamra :)
Köszönök mindent,Ti vagytok a legjobbak!

Ariana

2011. május 18., szerda

Újra itt!

Sziasztok!

Rövid kihagyás után újra itt vagyok. Nem egy új történettel jelentkezem az első sztorimat fogom feldolgozni fordulatosabban és kibővítve. Amikor ezt a történetet írtam összecsaptak a fejem felett a hullámok és úgy érzem kicsit elhamarkodtam a befejezést. Sokkal több mindent ki lehet hozni belőle és erre Betsy világított rá.
Az ihletem megvolt eddig is, de most az ő győzködésének engedve, úgy döntöttem újra belevágok. Remélem tetszeni fog nektek, és sikerül egy jó kis társaságot összehoznunk.
Nem is szaporítom tovább a szót, íme az "első" fejezet.
Jó szórakozást kívánok hozzá.






Magabiztosan sétáltam végig a folyosón, magas sarkú cipőm hangos csattogással tudatta a Runwayben dolgozókkal, hogy megjöttem.
Kedves mosolyt villantottam a portásra és lehúztam azonosító kártyámat a biztonsági kapunál.
21 évesen életem legnagyobb álma vált valóra, amikor Liam rábólintott arra, hogy itt dolgozhassak gyakornokként. Már fél éve voltam itt és még mindig elvarázsolt a légkör és az elegancia, ami ha akartam, ha nem engem is magával ragadott.
Szíves örömest mondtam le a tornacipőről és a kényelmes farmerről és bújtam bele az elegáns darabokba.
Néhány ruhára hónapokat kellett spórolnom, de Liam is sok ruhát selejtezett le és adott nekünk. Nem voltam divatbolond legalábbis nem feltétlenül, de a Runway ezt hozta ki az emberekből.
Kicsi irodám elé érve elégedetten mosolyodtam el és nagy lendülettel benyitottam.
Liam és Clara –a világ legjobb barátnője és kedvenc munkatársam-riadtan kapták fel a fejüket.
- Az ég szerelmére Ashley! Túl fiatal vagyok még a szívinfarktushoz. –kiáltott fel Liam és ijedten kapott a szívéhez. Még nagyobb vigyor terült szét az arcomon tudtam, hogy drága főnököm mennyire imádja a színpadias mozdulatokat.
- Jó reggelt! Ne haragudj nem akartalak megijeszteni! Hát mit kezdenék én a földkerekség legjobb főnöke nélkül? –suhantam el mellette lágy puszit lehelve az arcára. Lepakoltam a táskámat és fintorogva fordultam vissza:
- Ezt tényleg én mondtam? Megérdemelnék legalább egy tapsot az évszázad legjobb hízelgésért! –néztem rájuk gúnyosan.
- Akarod mondani az évszázad nyalásáért!- nevetett gonoszul Clara.
- Hé, én csak kedves vagyok. Nem igaz Liam?- fordultam felé szempillámat rebegtetve. Felpattant az asztal széléről és egyenesen felém tartott. Megragadott a derekamnál és szorosan hozzám simult majd szenvedélyes hangom a fülembe súgta:
- Még ha Brad Pitt lennél kedvesem!
Hangos kacaj tört ki belőlem és hatalmas cuppanós puszit nyomtam az arcára.
- Liam, ha te nem lennél már rég…
- Meghaltál volna ízlésficamban?- vágott közbe.
- Mi van „cseszegesd Ashleyt napot” tartunk és elfelejtettetek értesíteni?- tettem csípőre a kezem és igyekeztem durcás képet vágni.
- Imádlak kedves és sosem cseszegetnélek de az öltözködésed felért egy természeti katasztrófával. – emlékeztetett fél évvel ezelőtti igencsak laza öltözködésemre.
- Clara?- néztem rá segélykérően.
- Az igazat mondjam vagy hazudjak?- kérdezte és teli szájjal vigyorgott.
- Egyértelmű. Hazudj!
- Mindig kiváló ízlésed volt. A tornacipő és a miniszoknya kombináció pedig egyenesen csodásan állt neked.
- Köszönöm! Tudtam, hogy Rád számíthatok. - mondtam majd főnököm felé fordultam.
- Oké nyertél. Hogy néz ki a mai napunk?- kérdeztem és kabátomból kibújva leereszkedtem a székemre.
- Csodás híreim vannak! Ma hivatalosak vagyunk egy estélyre. Na, nem kell, ki tudja milyen nagy eseményre gondolni, de rengeteg potenciális partner lesz ott és szükségem lesz a tudásotokra. Úgyhogy fél óra múlva találkozunk az alagsorban ruhapróbára és Jenny négyre vár Titeket a szalonban, hogy hercegnőt varázsoljon belőletek.
Mindketten hatalmas szemekkel és tátott szájjal néztük őt majd hirtelen felálltunk és rávetettük magunkat. Még soha nem mentünk semmilyen nyilvános eseményre és ez igazi csemegének számított.
Fél óra múlva már izgatottan toporogtunk a bemutató teremben és csodáltuk a szebbnél szebb ruhákat.
Francois rengeteg ruhát felpróbáltatott velünk mi pedig boldogan forgolódtunk a hatalmas tükör előtt.
Végül egy fehér csodát tartott elém és én rögtön tudtam, hogy ő lesz az.
Belebújtam és körbeforogtam mire Liam felfelé tartotta hüvelykujját, ami nála azt jelentette tökéletes.
Clara fekete ruhát kapott, mint később megtudtuk a két legújabb Dior modellt.
- Rendben drágáim gyönyörűek vagytok! Most pedig munkára fel!A ruhákat felküldetem hozzátok. Négykor találkozunk Jennynél.
Clarával mosolyogva és egymásba karolva lépdeltünk fel a lépcsőkön és mentünk vissza irodánkba.
A mai napon felváltva tartottunk ebédszünetet és mivel még volt néhány munkám, amit be kellett fejeznem előre engedtem Clarat.
Alighogy kitette a lábát halk kopogást hallottam majd fel sem nézve beljebb invitáltam az érkezőt.
- Elnézést! Liam Brightmore-t keresem és ide irányítottak!- hallottam meg az ismerősen csengő hangot és felkaptam a fejem.
- Chris!- kiáltottam fel és felugrottam a székről.
- Ash! Jó ég, hogy kerülsz Te ide?- kapott fel és ölelt magához.
- Itt dolgozom. – mosolyogtam.
- Mikor is találkoztunk utoljára?
- Ha jól emlékszem, akkor, amikor elvittél motorozni és hatalmasat estünk-még most is meg van a nyoma a térdemen. - mondtam és, hogy bizonyítsam feljebb húztam a szoknyám.
- Azóta kész nő lettél.
- Még Te mondod? Sokra vitted Chris.
Elnevette magát és én szemöldök ráncolva néztem rá.
- Csak Te hívtál Chrisnek, azóta sem szólított így senki.
- Hát igen mióta befutott színész lett valaki. Akkor mostantól már Csak Kellan vagy nekem is?
- Nem Neked továbbra is lehetek Chris- mosolygott és újra megölelt. - De mesélj! Hogy van az őrült bátyád? A szüleid?
Miután mindent töviről hegyire elmeséltem neki felajánlottam, hogy segítek megkeresni Liamet.
Kellan kényelmesen elhelyezkedett a kis díványon lábait keresztbe tette és várt.
Rámosolyogtam miközben főnökömet tárcsáztam. A belépő Clara először észre sem vette Kellant majd megfordult és rémülten nézett rá majd rám.
- Clara! Hahó!- lengettem meg szeme előtt kezemet.
- Jaj, bocsánat! –hebegett zavartan.
-Chri..ö Kellan ez itt Clara a legjobb barátnőm,lakótársam és a tündéri kolléganőm egyben. Clara Neked szerintem nem kell bemutatni. - vigyorogtam rá majd halk kuncogásba kezdtem mikor Kellan felállt és ahelyett, hogy a kezét nyújtotta volna Claranak hatalmas puszit nyomott az arcára.
Ebben a pillanatban érkezett meg Liam így el kellett búcsúznunk, de legnagyobb örömömre este ő is részt vesz a partin így újra látjuk majd egymást.
Egyre izgatottabban vártam az estét.

- Oké, lassan megfordulhatsz!- hallottam Jenny hangját és szememet lecsukva óvatosan megfordultam. Ruhám már rajtam volt és lábamra is rácsúsztatták a gyönyörű Gucci szandált, amit részletre vettem meg és most első alkalommal viselhettem.
- Nyithatod- kiáltotta Clara és abban a percben ki is nyitottam szemem.
A csodálkozástól hirtelen szóhoz sem jutottam csak bámultam a lányt a tükörben, aki hasonlított rám mégis olyan más volt. Megfordultam és megöleltem Jennyt.
- Köszönöm. Gyönyörű lett a végeredmény.
- Ugyan már Ash. Könnyű volt dolgozni az alapanyaggal- mosolygott rám szélesen majd kitárta kezeit és megforgatott. Ebben a percben elmondhatatlanul boldognak éreztem magam.
Clarával együtt készen álltunk az estére és izgatottan sutyorogtunk míg Liamet vártuk.
- Hölgyeim! A hintó előállt –lépett be és két oldalról belénk karolt.
A limuzin már várt minket és egész úton be nem állt a szánk az izgalomtól.
Mikor fél óra múlva a limuzin megállt és feltárult előttem az ajtó egy pillanatra elkábultam a rengeteg embertől és a fotósoktól, akik kint várakoztak. Fehér kesztyűs kéz nyúlt be az autóba és fogta meg a kezem ezzel is segítve a kijutást.
A fotósok máris felém fordultak kattogtatva fényképezőgépeiket és én automatikusan mosolyodtam el, szememmel Clarat és Liamet keresve.
- Na, nézd, meg pár percre egyedül marad, és máris eltereli mindenki másról a fotósok figyelmét. Ashley lányom hát erre tanítottalak?- karolt belém főnököm.
- Azt hiszem ezt az anyagot nem vettük át kellőképpen- mosolyogtam rá miközben besétáltunk az épületbe.
Körbejártuk a hatalmas épületet 2 percenként megállva és üdvözölve a társaságot.
Egy óra múlva Liam kicsit félrevont minket.
- Hölgyeim! Itt az ideje, hogy szórakozzatok!- mondta majd otthagyott minket és „Drágám! Hát Te is itt vagy?”- kiáltással máris tovább indult egy feltűnően öltözött lány felé.
Clarával egymásra néztünk és elnevettük magunkat, mert ez annyira Liam volt.
- Hozok valamit inni. – lépett el mellőlem Clara. Körbefordultam és kedvesen mosolyogtam az emberekre. Hihetetlen volt, hogy bármerre fordultam híres és gazdag embereket láttam.
„Ennyit Francois- nem lesz nagy felhajtás-monológjáról.”- gondoltam magamban és szememmel a tömeget pásztáztam.
Hirtelen tört rám a nevetés, ahogy megláttam Liamet elmélyülten beszélgetni Brad Pittel.
Mint aki megérezte, hogy nézik rám nézett majd kacsintott és látszott rajta, hogy ő is alig bírja visszatartani nevetését reggeli beszélgetésünkre gondolva. Mosolyogva kezdtem hátrálni és szerettem volna megfordulni mikor fejem hirtelen nekiütődött valaminek. Ennek a valaminek nagyon jó illata volt így rögtön gyanítottam, hogy ember lehet az illető.
Lenéztem és egy pár férficipőt láttam majd miközben egyre feljebb emeltem fejem elkezdtem mentegetőzni.
- Elnézést, nem figyeltem az orrom elé! –mondtam majd szemem végre elérte „akadályom” arcát és ettől elpirultam majd furcsa izgatottság futott rajtam végig.
Kedves mosolya - amitől a női szívek a normálistól lényegesen eltérő működést produkáltak- most felém irányult.
- Megesik, bárkivel ne is törődj vele! Robert vagyok. - nyújtottam felém a kezét miközben én azon gondolkoztam, hogy ez most vajon tényleg megtörténik vagy csak erősen bevertem a fejem és hallucinálok. Szorosan lehunytam a szemem, de mikor kinyitottam még mindig ott állt és kíváncsian méregetett.
- Ashley. Így hívnak- mondtam ki és abban a percben elkerekedtek a szemeim majd halk nyögés hagyta el a számat.”Atyaég úgy viselkedem, mint egy idióta”- korholtam magam. Mosolya még szélesebb lett és megszorította felé nyújtott kezem.
- Nagyon örülök Ashley – mondta mintha nem vette volna, észre mi megy bennem végbe.
Zavartan toporogtam mellette és igyekeztem összeszedni magam. Néha egymásra néztünk és elmosolyodtunk majd mindketten a tömeget bámultuk.
- Na és mivel foglalkozol?- tette fel végül a kérdést.
- A Runwaynél dolgozom. És Te… kezdtem el a mondatot, de rájöttem mekkora hülyeséget készülök kérdezni ezért kijavítottam magam- játszottad Edward Cullent.
- Hát igen, de ne aggódj nem foglak megharapni!- mondta egy Edwardos nézés kíséretében, amitől nekem összeszűkült a gyomrom és mintha egy kis remegés is végigfutott volna rajtam.
Idegesen felnevettem miközben behatóan tanulmányoztam a cipőmet, ami épphogy kilátszott a hosszú ruha alól.
- Robert! Bemutatnál a hölgynek?- hallottam meg hátam mögött Kellan hangját mire elmosolyodtam és megfordultam.
- Ashley? Tényleg Te vagy? Anyám nem hittem volna, hogy lehetsz szebb, mint délelőtt. –mondta és széles mosolyra húzta száját és megölelt.
- Ti honnan ismeritek egymást? –nézett ránk csodálkozva Robert.
- Chri.. Kellan a bátyámmal lógott egészen kiskoruktól fogva. - fordultam hozzá bátorságot merítve.
- Olyan mintha a kishúgom lenne- magyarázta Kellan és átkarolta a vállam.
- Nem láttad Clarat?- kérdeztem tőle.
- Clara? Ja, a csaj, aki majdnem elájult mikor meglátott? Mennyi idő alatt sikerült összekaparnod?- nevetett gonoszul mire kapott tőlem a fejére.
- Ne gonoszkodj! –védtem meg barátnőmet és saját bénázásomra gondoltam.
- Visszatérve a kérdésre ott jön, ha jól látom. Hű őt is jól helyre tették. - nézett végig közeledő barátnőmön.
- Helyre tették? Hát ez meg milyen szöveg?- nevetett Robert.
- Vagány mi?- kacsintott rá. – Ash! Nagyon zavarna, ha bepróbálkoznék a barátnődnél?- fordult hozzám.
- Chris! Ő a legjobb barátnőm, ha szórakozol vele Neked annyi!- néztem rá aggódva.
- Kicsi lány! Ne hallgasd meg a pletykákat, amik rólam szólnak oké?- fogtam meg a vállam és nézett a szemembe. - Amit az újságok írnak az egy rakás szemét.
- Oké, bocsi!- mondtam és engesztelésül megpusziltam.
Rám kacsintott és már indult is Clara felé, aki döbbent arccal nézte amint odasétál, hozzá kiveszi a kezéből az egyik poharat és a vállát átkarolva tereli messzebb tőlünk.
Roberttel egyszerre nevettük el magunkat.
- Nem vesztegeti az idejét- fordult hozzám.
- Chris már csak ilyen. – mosolyogtam rá.
- Chris?
- Vagyis Kellan. Kölyökkorunkban Chrisnek hívtam és ez maradt meg bennem, de azt hiszem nem ártana megszoknom, hogy ne úgy hívjam. - észrevétlenül lett egyre oldottabb köztünk a hangulat.
- Nem tudom Te, hogy vagy vele, de én megszomjaztam- hajolt hozzám Robert.
Arcomra rémült kifejezést varázsoltam és majd a nyakamhoz kaptam és magam elé tartottam a kezem.
- Könyörülj!- változtattam el a hangom. Hangosan nevetni kezdett és felhúzta felső ajkát.
Ettől megint egy kis remegés futott végig rajtam majd melegség öntött el.
- Nem haragszol ezért a poénért ugye?- kérdeztem miközben igyekeztem elterelni a figyelmemet az előbbi intenzív érzésekről.
- Dehogyis! Szerintem nagyon aranyos volt. De tényleg szomjas vagyok. Iszunk valamit?
- Az jó lenne, de ha nem bánod én is Veled tartok.
- Gyere, menjünk! Nem bánod?- kérdezte és karját nyújtotta. „Hogy nem bánom-e? Legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna erre.”
- Nem, dehogy. –mosolyogtam és belekaroltam.
A pultnál két koktélt rendelt majd a kert felé vettük az irányt.
- Nem gond, hogy kijöttünk? Nem igazán szeretem a tömeget.
- Ezzel én is így vagyok. – mondtam majd leültem a padra és megpaskoltam a mellettem levő helyet.
Leült és némán nézett maga elé, ahogy én is. Lábunk egyszerre járt a kiáradó zene ütemére.
- Szóval modell vagy. –állapította meg.
- Jaj, nem! Gyakornok vagyok. – javítottam ki.
- Csodálkoztam is, hogy, hogy lehetsz Te modell. –nézett rám.
- Oh, - sóhajtottam és lehajtott fejjel tanakodtam azon miből is gondoltam, hogy tetszhetek egy ilyen srácnak.
- Ne érts félre! –sietett a válasszal. –Nincs Veled semmi gond külsőre csak a modellekhez képest pici vagy –mondta kétségbeesett arccal majd mosolygó arcomat meglátva ő is elvigyorodott.
- Azt hiszem megérdemeltem ezt a vámpíros ugratás miatt.
Félszegen mosolygott majd hosszasan tanulmányozta az arcom. Zavarba jöttem, lesütöttem a szemem és hajamat kezdtem el csavargatni az ujjaim között.
- Ashley! Indulunk!- hallottam meg Clara hangját.
Felpattantam és Robra néztem.
- Mennem kell.
- Bekísérlek.
Belépkedtünk és csatlakoztunk Kellanhoz és Clarahoz. Barátom megölelt és játékos puszit nyomott az arcomra majd Clarahoz lépett és őt is megölelte. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy milyen sokáig tartja őt karjaiban és mintha súgott volna neki valamit.
Robra néztem, aki vicces fejet vágva mutatta rájuk és elnevettük magunkat.
Nem tudtam, hogy köszönjek el tőle, de megoldotta a problémát.
Hozzám lépett és egy gyors puszit nyomott az arcomra majd Claraéra is.
Kisétáltunk a limuzinhoz kerülve a fotósokat majd beültünk és fáradtan hajtottam hátra a fejem.
Csodás éjszaka volt. Elképzelni sem mertem, hogy ez megtörténhet velem és most túl voltam csordulva.
Együtt tölthettem egy kis időt Robert Pattinsonnal.
Clarara néztem, aki szintén álmodozó kifejezéssel az arcán ült és egy papírdarabot szorongatott. Elmosolyodtam, mert tudtam, hogy Kellan számát tartja a kezében.
Ő továbbra is részese lehet egy álomnak, nekem csak egy rövid időre adatott meg.
Valamiért biztos voltam benne, hogy soha többé nem látom Robertet.


Ariana