Sziasztok!
Megjöttem a következő résszel!Mint azt gondolom észrevettétek szereplőcsere történt akinek a neve is megváltozott.Ne haragudjatok a kavarásért de Francois új nevet kapott és Liamként tér vissza.Azoknak akik előzőleg már olvasták a történetet azt tudom ígérni,hogy ebben az átdolgozásban Liam is sokkal több szerepet kap,hiszen nagyon szerettétek őt.
Mindenkinek jó olvasást kívánok és szép napot!
Ariana
Hétfőn Claranál hamarabb értem az irodába és munkámba temetkeztem. Péntek este óta nem tudtam kiverni a fejemből Robertet és ez aggasztott. Nem voltam már tizenéves tini, aki napokig álmodozik a kedvencéről és mégis beférkőzött szinte az összes gondolatomba.
Halk kopogtatás után Liam nyitott be az irodába.
- Szia, drágám! Olvastad már ezt? –kérdezte és az asztalomra dobta az újságot.
Ki sem kellett nyitnom a címlapon virított a képem, ahogy Roberttel állok a sarokban, kicsit hozzám hajol és mosolyog. „Fény derült a Runway lány és Robert Pattinson titkos viszonyára.”
Elképedve kaptam fel a fejem és rémülten néztem Liamre.
- Erről mikor akartál szólni Ash? Egyáltalán, hogy tudtad ezt eltitkolni előlünk?- röhögött gátlástalanul.
- Hé, ez egyáltalán nem vicces! Hagyd abba!- ütöttem játékosan karjára. – Most mi lesz?
- Mi lenne? Gondolom, megkeresnek pár újságtól, de bízd csak rám őket! Lazíts! Nem lesz gond.
- Mondd, Te el is hiszed, amit mondasz? És honnan tudják, ki vagyok?
- Velem érkeztél és mindig van pár ember, aki szeret fecsegni, de az eredeti neved nem, tudják.
- Remek! Vajon mégis mennyi időbe telik, míg megtudják? –fújtattam dühösen.
Liam dühömet látva felállt és átölelt.
- Nyugi! Megoldjuk a helyzetet.
- Robert?- tettem fel a kérdést, ami bennem motoszkált mióta megláttam a címlapot.
- Beszéltem vele. Ő is ideges, de inkább miattad aggódik. Nem lesz, semmi baj hidd el!
- Bár úgy lenne, ahogy mondod. - sóhajtottam és becsaptam a fiókot és vele együtt a szoknyámat is. Előredőlve próbáltam kiszabadítani magam miközben Liam egyre hangosabban röhögött.
- Nem segítenél?- kérdeztem dühösen, de arcára pillantva engem is elkapott a nevetés.
Mögém állt és közösen próbáltuk meg kirángatni a szoknyámat majd feldöntve az íróasztalt.
- Ne nyomd, ennyire be! Kicsit próbáld meg kihúzni és aztán vissza hátha akkor kijön!- adtam az utasításokat és minden erőnkkel azon voltunk, hogy kiszabadítsuk a szoknyámat.
Hangos kopogás zavart meg minket és egyszerre kaptuk hátra a fejünket. Az ajtóban Robert állt zavartan és minket bámult. Liammel egymásra néztünk és kitört belőlünk a nevetés mikor rájöttünk mitől vág ilyen arcot. Utasításaim az ajtó másik oldaláról elég kétértelműnek tűnhettek és belépve is félreérthető pózban talált minket.
- Megzavartalak titeket?- kérdezte és azt sem tudta hova nézzen.
- Tulajdonképpen igen, de beszállhatnál Te is, ha már itt vagy- cukkolta Liam és erre Robert arca enyhén piros színre váltott.
- Liam!- szóltam rá és hátrébb löktem. - Tényleg segíthetnél. –néztem Robra és kicsit oldalt álltam, hogy lássa mi a helyzet.
- Ezt, hogy sikerült összehozni?- kérdezte és alulról megemelve a fiókot egy pillanat alatt kiszabadította a szoknyám.
- Hosszú. Köszi - mosolyogtam rá és a szívem majd kiugrott a helyéről, ahogy a szemébe néztem.
Még most sem fért a fejembe, hogy itt áll és velem beszélget, nekem segít.
Egy évvel ezelőtt mikor elindultam Memphisből még álmodni sem mertem volna, hogy ez valaha bekövetkezik. A szüleim persze féltettek, de elengedtek, mert tudták, ha megmakacsolom magam, akkor mondhatnak, bármit úgyis véghezviszem, amit szeretnék. A bátyám Wayne Párizsban élt már évek óta barátnőjével, a modell Cecilivel.
A családunk nagy és összetartó és mivel elég korán születtünk még elég fiatal szüleink és nagyszüleink vannak.
- Oh, a francba- sóhajtottam fel.
- Valami baj van? – néztek rám aggódva.
- Nem csak fel kell hívnom a szüleimet. Tudjátok a cikk miatt. - néztem félve Robertre.
- Hát igen a cikk. –nézett rám és túrt a hajába. Imádtam ezt a mozdulatot, ilyenkor olyan kisfiúsnak és védtelennek tűnt.
- Legjobb lesz, ha most magatokra hagylak titeket!- lépett ki az ajtón Liam.
- Nem tudom, mit mondhatnék- néztem rá zavartan.
- Neked nem kell mondanod semmit. Sajnálom, hogy belekevertelek ebbe, de néha olyan könnyű megfeledkezni arról, hogy ki vagyok pláne ilyen kellemes társaságban- mosolygott rám és közelebb lépett. Szóra nyitotta a száját ám ebben a percben élesen megcsörrent az asztalon lévő telefon.
- Szavad ne feledd! - mondtam és felkaptam a telefont.
Ha arra számítottam, hogy békés napom lesz hát ennek most befuccsoltak.
A New York Times-tól hívtak és mielőtt még bármit is szólhattam volna máris faggatni kezdtek. Elképedt arcomat látva Robert felvonta szemöldökét majd hozzám lépett kivette a telefont a kezemből belehallgatott és lenyomta. Olyan szorosan állt velem szemben, hogy testem az íróasztalnak feszült. Lehajtottam a fejem és egy percre homlokom súrolta mellkasát így inkább felkaptam és tágra nyílt szemekkel néztem rá. Felemelte kezét és kisimította összekócolódott hajamat az arcomból. Megremegtem és kiszáradt számat beharapva kutattam arcát. Szemével addig kereste szemem, amíg össze nem kapcsolódott tekintetünk. Egyre nehezebben vettem a levegőt és már majdnem csókra nyújtottam számat mikor kivágódott az ajtó és ijedten rebbentünk szét.
- Mégis igaz a hír?- hallottam meg Kellan hahotázását. Mérgesen néztem rá bár már rémlett, hogy ilyen helyzetekben nem számíthattam rá, sőt még rá is tett egy lapáttal.
- Milyen hír?- köszörülte meg torkát Rob és kerülte a tekintetem.
- Hát, hogy ti ketten…
- Na, ebből elég! – kiáltottam fel, majd ahogy minden figyelem rám irányult kicsit halkabban folytattam- Akarom mondani nem, fejezhetnénk ezt be? Vannak sokkal komolyabb gondjaink is.
- Az épület előtt várakozó fotósokra gondolsz? – grimaszolt Kellan.
Már nyitottam a számat, hogy melegebb éghajlatra küldjem mikor megláttam Rob arcát és, hogy idegesen hajába túr.
- Te tudtad?- fordultam hozzá majd ledobtam magam a székbe.
- Igen, de nem akartalak felizgatni vele.
- Helyette felizgattad mással- vigyorgott Kellan majd kettőnk dühös arcát látva védekezően felemelte kezét és bocsánatkérően nézett rám. – Ne is mondd, tudom pofa be!
Fáradtan masszíroztam a tarkómat és még egy mosolyt is sikerült varázsolnom az arcomra, amikor Clara hozzám lépett és megsimogatta arcom.
- Rendben vagyok. De tényleg, nem lesz semmi gond. –mosolyogtam a fiúkra is.
- Ash! Ha sírni akarsz itt a vállam! – nézett rám komolyan Kellan mire elnevettem magam és nevetésem a többiekre is átragadt.
- Most mi van? Egyszer akarok komoly lenni és akkor is kiröhögtök?
- De hisz mondom, hogy jól vagyok.
- Igen és a csajok általában ilyenkor kapnak, sírógörcsöt mikor ennyire bizonygatják, hogy jól vannak.
- Nem fogok sírógörcsöt kapni oké? Komoly indok kell ahhoz, hogy én sírjak –léptem oda hozzá és öleltem át.
Szorosan megölelt majd vigyorogva tolt el.
- Akkor visszatérhetünk oda, hogy mi volt ez az előbb mikor bejöttünk?
Clara is kérdőn nézett rám én pedig Robertre, aki eddig csendben támaszkodott az íróasztalnak.
- Ashley odazárta a szoknyáját. – vigyorgott és megütögette az asztalt.- Én meg segítettem neki kiszabadítani.
- Érdekesen reagáltatok mindketten – folytatta a piszkálódást én pedig igyekeztem nem rájuk nézni. Szemem megállapodott Clara és Kellan egymásba kulcsolt kezén és most rajtam volt a sor, hogy kérdőn nézzek rájuk.
- Ja, igen hát ez. – követte a pillantásom – Azt hiszem, járunk.
- Ez tetszik. De aztán vigyázz nagyon a barátnőmre, mert ha megbántod, velem kell számolnod. – fenyegettem meg játékosan.
Megöleltem mindkettőjüket majd gyorsan elugrottunk az ajtó, elől mert Liam közeledett.
Benyitott és kicsit hátrahőkölt, ahogy meglátta mennyien vagyunk az apró szobában.
- Mi van itt össznépi gyűlés?- mosolygott majd elkomolyodott és rám nézett.
- Pakold össze a cuccaidat! – kért.
Mindnyájan megdöbbenve néztünk rá majd az asztalomhoz lépkedtem és elkezdtem kiüríteni a fiókom. Szívem megtelt szomorúsággal, szememet könnyek marták, és ami rontott a helyzeten, hogy Robertnek végig kellett néznie, ahogy kirakják a szűröm és kettétörik a karrierem.
- Azt hiszem jobb lesz, ha mi kint várakozunk- szólalt meg mintha kitalálta volna gondolatom.
- Mi van Veletek gyerekek? Ash? – csodálkozott Liam, amit végképp nem értettem.
Megfordultam és próbáltam mosolyogni miközben majd megszakadt a szívem.
- Ashley? Neked meg mi bajod?- húzta fel a szemöldökét.
- Én csak… köszönöm, hogy eddig itt lehettem. –nyögtem ki sírással küszködve.
- Miért hova mész?
Értetlenül néztem rá és nem tudtam mire vélni a viselkedését.
- Kirúgtál nem?
- Dehogyis. - kacagott fel. – Előléptettelek. Persze ha nem akarod vállalni és..- kezdett bele, de befejezni már nem tudta. A karjaiba vetettem magam és sikítva mondtam el mekkora hülye és mennyire kiszúrt velem.
A rázáporozó pusziktól megszédülve rakott le a földre és rögtön barátnőm karjaiban találtam magam, aki tudott a dologról, de jól titkolta. Kellan is megölelt majd tovább passzolt barátjához, aki előtt kicsit tétováztam, de látva mosolyát és kitárt karjait belevetettem magam.
Beszívtam illatát és élveztem, ahogy átfogja a derekam. Már kezdett eltűnni a színész, de sokkal inkább zavarba hozott a férfi.
- Ash? –hallottam meg a nevem és kibontakoztam az ölelésből, hogy aztán szembetaláljam magam a többiek kíváncsi tekintetével.
- Bocsi csak kicsit nehéz uralkodni magamon ezután.
Liam felkapta a dobozt, amibe pakoltam és a folyosó végére kísért ahol egy gyönyörű napfényes iroda állt.
Két iroda állt egymás mellett az egyikben már ott voltak Clara dolgai. Érdekes, de reggel észre sem vettem milyen minimális dolog van csak asztalán.
Persze reggel egészen máshol járt az eszem
Lepakoltam és izgatottan néztem körbe.
- Ezt meg kell ünnepelnünk!- szólalt meg Rob.
Hátrakaptam a fejem és meglepetten néztem rá annyit már tudtam róla, hogy mennyire nem szereti, ha sok ember veszi körül.
- Persze csak ha akarjátok.
- Naná, hogy meg kell ünnepelni, jól szóltál! –helyeselt Kellan és Clara is hevesen bólogatott.
- Mit szólnátok hozzá, ha kibérelnénk Dave bárját? –kérdezte Liam.
- Az remek lenne- szólalt meg végre én is.
- Hát akkor este találkozunk!- lépett hozzám Rob és átölelt. Nem tudtam mire vélni, de nagyon jól esett és legszívesebben el sem engedtem volna. A tudat, hogy megint együtt leszünk elégedettséggel töltött el.
„Robert”
A szállodai szobámba érve kényelmesen elnyúltam az ágyon és lehunytam a szemeim.
„Ashley” mondtam ki magamban a nevét. Nem tudtam megállni, hogy ne húzzam mosolyra a számat. Olyan magabiztosnak tűnt azon az estén aztán, ahogy rám nézett mintha szertefoszlott volna. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy nyakamba kapom a lábam és eltűnök onnét mielőtt fülsüketítő sikollyal rám veti magát, de aztán megláttam a szemében valamit, ami maradásra késztetett. Ő is azt hiheti rólam, mint mások. Egy szexi sztár, aki gátlástalanul csajozik és baromi nagy arcú abból kifolyólag aki.
Ha csak kicsit meg akarnának ismerni, rájönnének milyen unalmas és szánalmas tudok lenni.
Hajam, ami mindig össze-vissza áll, bamba mosolyom, amitől annyira odavannak és ezek a hülye zakók, amiket folyton hordanom kell.
Nem tudom kitenni a lábam anélkül, hogy rohannának utánam legalább tízen.
Múltkor is megpróbáltam kilépni testőrök nélkül, mert gondoltam vagyok annyira tökös gyerek, hogy pár kis csajt lerázzak, ha esetleg felismernek. Kapucni fejre, szemüveg szemre és hátsó ajtón nyomás a szabadság felé. Két métert sem tettem meg máris rajongók hada eredt a nyomomba én meg rohantam, mint aki megőrült.
Sikítanak bele a fülembe, hozzám akarnak érni én meg állok, mint egy idióta és fel sem fogom, mi történik és azt végképp nem értem, hogy miért.
Ők meg azt hiszik, azért vágok olyan bamba fejet, mert attól jobban nézek ki.
Elmosolyodok? Sikítanak. Felemelem a fejem? Sikítanak. Már azon is gondolkoztam, hogy nyilvánosan kezdem el túrni az orrom bár nekik valószínűleg az is nagyon tetszene.
De Ashley. Ő más, mint a többiek. Tele van élettel és gyönyörű.
Ma csak pillanatok kérdése volt, hogy megcsókoljam. Ezen én lepődtem meg legjobban, mert ilyet még sosem csináltam egy lánnyal, akit fél napja ismerek. Furcsa, de valahogy tetszett a reggeli cikk. Az ő oldalán szerepelni és olvasni, hogy mi „van”köztünk.
Tovább gondolni, hogy mi lehetne. Megcsörrent mellettem a telefon és majdnem leestem az ágyról.
Kellan. Na vajon mit akar?
- Milyen eget rengető ötlettel állsz elő megint?- szóltam a telefonba.
- Én is örülök Neked tesó! –röhögött a telefonba. –Megyünk együtt a buliba?
- Mi van Clara máris lekoptatott?
- Engem? Ember nézz, már rám ki tudna nekem ellenállni?
- A rajongóim?- kérdeztem és már én is vigyorogtam.
- A kis csajokra gondolsz, akik folyton csorgatják utánad a nyálukat? Jó hát ezzel nehéz vitatkozni.
- Te már ne törődj, velük ott van Neked Clara. - utasítottam rendre.
- Nem fejezted be.
- Mit is?
- Azt, hogy ha másfelé kacsintgatok Ashley szétrúgja a seggem!
- Miből gondolod, hogy ezt akartam mondani?- kérdeztem, de közben tudatosult bennem, hogy hasonló gondolatok jártak a fejemben.
- Hát nem konkrétan ezt de Ash neve biztos benne volt. – hallottam a hangján,hogy baromira élvezi,hogy húzhat.
- Most hasznosíthatnád a segged és ide tolhatnád értem végül is ezért hívtál nem?
- Fél óra és ott vagyok, addig próbálj valamit kezdeni a szénakazallal a fejeden- röhögött és meg sem várva válaszom letette a telefont.
„Rohadék” gondoltam és felnevettem. Imádtuk egymást és az ugratások mindennaposak voltak.
Gyorsan levetkőztem és lezuhanyoztam majd felvettem egy farmert és egy kockás inget. Megpróbáltam belőni a hajam és befújtam magam azzal a parfümmel, ami tegnap este is rajtam volt.
Halknak nem mondható kopogás rázta meg szó szerint az ajtóm. Igyekeztem kinyitni még mielőtt betöri.
- Hát Te? Úgy kicsípted magad mintha legalábbis csajozni mennél. –rontott be az ajtón és terült el a fotelben.
- Szia Kellan! Ülj csak le! – morogtam.
- Hárítunk? – vigyorgott és látványosan körülnézett.
- Mit keresel?
- Azt hittem éppen Ashley nevét firkálgattad egy papírra mikor jöttem és azért kellett ennyit várnom. De úgy látom eltüntetted a papírt.
- Mekkora rohadék vagy- nevettem el magam és megpróbáltam felrángatni a fotelből.
- Azért ehhez még gyúrnod kell, de tudod, mit megkönnyítem a helyzeted. – mondta és felállt.
Elindultunk és szinte futva tettük meg az utat az autóig. Már csak néhány lelkes rajongó maradt, de jobbnak láttuk, ha igyekszünk.
Út közben mindketten hallgattunk, ami nálam megszokott volt de Kellannél furcsa.
Negyed óra múlva egy csendes kis utcába kanyarodtunk be és megálltunk egy visszafogott, de nagyon szép régi épület előtt.
- Ez lenne Dave bárja? – kérdeztem kíváncsian.
- Ez bizony és az a két gyönyörűség csak minket vár- intett előre és már robbant is ki a kocsiból.
Én lassan és mély levegőt véve szálltam ki miközben a szememet nem tudtam levenni az elém táruló látványról.
„Ashley”
Kicsit feszült voltam mikor megláttam bekanyarodni az autót.
Kellan szinte kirobbant az autóból, de Robert csak később egész lassan szállt ki.
Végigsimítottam ruhámon és mosolyogva néztem az ölelkező Clarat és Kellant.
Majd Robert is odaért hozzánk. Csak nekem tűnt úgy vagy tényleg zavarban van?
Ugyan már mitől lenne?
Odalépett hozzám és félszegen átölelt majd motyogott egy sziát.
„Remek! Biztos már megbánta, hogy felvetette ezt az egész buli ötletet.
Vágj jópofát Ashley és kussolj! Más már azért odaadná a fél életét, ha egy levegőt szívhatna Robert Pattinsonnal.De engem nem mint sztár érdekel.” Így vívódtam magamban miközben Robert óvatosan méregetett.
„Látom ám, hogy nézel. Tetszik a ruhám ugye? Miattad csíptem ki így magam Te persze nem igazán foglalkozol vele. De akkor miért nézel? Rúzsfolt van a fogamon? Hülye kérdés Ashley, nincs is rajtad rúzs.”
- Ash! Bemehetünk? – lökött meg Kellan.
- Hát illene, azt hiszem- erőltettem mosolyt az arcomra majd Robert mellett lépkedve besétáltunk Davehez.
Bent volt mindenki, akit az elmúlt hónapok alatt megismertem és megszerettem és egymásnak átadva puszilgattak. Rengeteget táncoltam és ittam is egy keveset. Szememmel Robertet kerestem és láttam is, ahogy elmélyülten beszélget Liammel és néhány munkatársammal.
Táncoltam még egy kicsit végül szédelegve dőltem le a bárpulthoz.
- Dave! Valami erőset! – mondtam és nőhöz teljesen méltatlanul rákönyököltem a pultra.
- Most ezt komolyan mondod? – nézett rám vigyorogva Dave és egyik kezével a whiskyre másikkal a pezsgősüvegre mutatott.
- Naná, úgyis ünneplünk nem? – tologattam unottan az előttem álló sótartót és a whiskyre mutattam.
- Nem úgy nézel, ki mintha nagyon ünnepelnél. – támaszkodott mellém.
- Majd iszom és utána indulhat a buli. –mosolyogtam rá és puszit nyomtam az arcára.
Halk neszt és egy összetéveszthetetlen illatot éreztem magam mellett.
Oda sem kellett néznem, hogy tudjam Rob az.
„Mi lenne, ha lehúznám a whiskyt egyszerre, mint a filmekben? Az olyan menő. Legfeljebb megfulladok, egy próbát megér.”
„ Egy, két há… húztam le, és ahogy az ital végigégette a nyelőcsövem heves köhögésbe kezdtem.
Robert
Valamit mondanom kellene neki, de mit? Hogy dögös? Az olyan primitív duma.
Whisky? Biztos nem magának rendelte. Egy ilyen gyönyörű és kedves lány nem hinném, hogy whiskyt vedel.
Te jó ég hát nem semmi ez a lány ledöntötte a piát rendesen. Most meg fulladozik, bolond lány hát ez meg mire volt jó?- fut át az agyamon, de máris a segítségére sietek.
- Ashley! Jól vagy?- ütögetem a hátát. Azt hiszem, ezt kell csinálni bár nem, vagyok, biztos benne lehet, mindjárt lekever egy maflást, hogy ne csesztessem a hátát.
Rám néz és megpróbál mosolyogni pedig közben biztos, hogy iszonyatosan égeti a torkát a whisky. Rendelek neki egy gyümölcslevet, bár azt sem tudom, mit szeret. Legyen őszibarack az biztos jó. Ezek a szemek és a szája. „Térj már észhez majdnem megfulladt Te meg ilyesmiken agyalsz.” Egy kis szájon át lélegeztetés nem lett volna ellenemre.
„Túl sokat ittam pedig csak nemrég jöttem. Kellan mindig mondja, hogy óvatosan, de ezt most alaposan megszívtam”.
- Köszi - suttogja és elveszi a gyümölcslevet. Iszik, és egy csepp legördül az ajkáról egyenesen az álla felé. Elkerekedik a szemem és jó mély levegőt veszek.
- Jól vagy? – néz rám és átfut az agyamon, hogy milyen jó lenne megcsókolni. Is.
- Nem igazán. –hallom a saját bárgyú hangom. Tényleg pocsékul vagyok, azt hiszem betett a koktél, amit megittam.
Feláll és megpróbál felhúzni. Csak nem? Nem biztos, hogy nem fog velem kikezdeni, de akkor most mi van?
- Gyere, kimegyünk a levegőre. Nincs valami jó színed!
- Persze, hogy nincs, vámpír vagyok –sütöm el a poént, ami egyébként abszolút nem vicces mégis nevet rajta.
Végül mégis vele megyek, mi bajom lehet?
Kiérünk és leültet a lépcsőre. Világít a hold, kihallatszik, a zene az egész tök romantikus lenne, ha nem kellene hánynom.
Ashley
Jól kiütötte magát pedig csak pár koktélt ivott. Előredől és tenyerébe támasztja fejét.
- Rob! Jól vagy? Hozzak valamit inni? – kérdezem, mire felnéz és hajába túr. Hiába ezt a mozdulatot nem bírja elhagyni.
- Nem már jobban vagyok. – mosolyog, és tényleg jobban néz ki.
- Már azt hittem kiütötte magát az erős vámpír éned- cukkolom és veszi a lapot.
- Nem félsz, hogy kiszívom a véred? – néz rám és felhúzza kicsit a szemöldökét. Talán a whisky hatásának köszönhetően, talán mert bolond vagyok, belemegyek a játékba.
- Nem félek tőled! – ismétlem a filmben elhangzottakat.
- Hát az elég nagy baj, mert mikor utoljára ezt mondta nekem egy csaj felkaptam a hátamra és kiugrottam vele az ablakon. – nevet.
- Velem is ezt tervezed?
- Egyelőre elég lenne az is, ha megtáncoltatnálak. –mosolyog, majd feláll és nyújtja felém kezét.
Végül is miért ne?
Megfogom a kezét és felsétálok vele a lépcsőn.
Már mennék, be mikor megállít.
- Itt. –mondja és derekamra teszi kezét. Kiszűrődnek a lassú dallamok én pedig csak állok, derekamon a kezével és nem tudom, mit csináljak. Végül megoldja a helyzetet.
Felemeli kezeim és a nyaka köré fonja. Lassan lépkedünk, a zene ritmusára miközben a szívem majd kiugrik a helyéről és tudom, hogy ha nem lépek el tőle nem fogom tudni, visszafogni magam.
- Azt hiszem, jobb lenne bemenni- lépek el tőle mire szomorúan néz rám.
- Mégis félsz tőlem? – lép utánam- Csak egy szavadba kerül, és nem megyek közelebb.
Állok, és nem jön ki hang a torkomon. Hagyom, hogy gyengéden megöleljen, megcirógassa, az arcom majd ajka közelítsen ajkam felé. Végül érzem puha ajkait a számon és néhány döbbent másodperc után visszacsókolok. Karja szorosabban fon körbe, keze hajamba túr és szenvedélyesen csókol tovább.
Kezemmel hátát simogatom, miközben megbabonázva adom át magam a pillanatnak.
- Ashley! – hallom a hangját és ekkor végre kinyitom a szemem. Még mindig a lépcsőn ülünk és kíváncsian néz rám.
- Mi történt? –kérdezem zavartan.
- Azt hiszem elaludtál egy pillanatra.
- Oh - sóhajtok csalódottan.
- Semmi gond már mások is mondták, hogy unalmas vagyok- nevet és keze ismét haját érinti.
Fájón mart belém, hogy csak álom volt az a csók és merőn néztem magam elé.
- Ashley! Mondd, jól érzed magad? – nézett rám aggódva.
- Igen ne haragudj biztos az a két whisky ártott meg. - mentegetőztem.
Elmosolyodott és kezét a kezemre tette. „Ó ne most meg hozzám ér!”
- Akarod mondani az az egy.
- Tessék? Hogy mi?- kaptam fel a fejem.
- Csak egy whiskyt ittál nem kettőt.
- Igen tényleg. Látod mégis megártott.
Nem veszi, le a kezét kezemről csak néz maga elé és láthatóan töpreng valamin. Nézem szép kezét és hosszú ujjait ellenállhatatlan vágyat érezve, hogy végigsimítsak rajta. Mit veszthetek? Lehet, hogy soha többé nem látom majd. Lassan mozdítom meg az ujjaimat és olyan óvatosan érintem meg, hogy talán nem is érzi. Szemem sarkából az arcát nézem miközben én is mereven előre tartom a fejem mintha a tájat nézném.
Kicsit bátrabban érek, hozzá mire elmosolyodik, de nem néz rám továbbra sem. Felbátorodva cirógatom meg a kézfejét és közben látom, hogy a szeme sarkából ő is engem figyel.
Lassan elhúzza a kezét, de még mielőtt elgondolkozhatnék azon, hogy miért tette vállamon érzem karját. Most már kicsit felé fordulva nézem őt és látom, hogy szélesen mosolyog.
- Nem fázol? –kérdezi mikor a langyos szellő végigszánt hajam között.
- Egy kicsit – suttogom, mire magához húz. Kellemes érzés árad szét bennem, ahogy közelről is érzem testének illatát és kezét a vállamon. Lehunyom a szemem és vállára hajtom a fejem miközben a szellő simogatja, és a hold világítja meg arcunkat.
Egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy megint csak álmodom, de ahogy kinyitottam a szemem az Ő mosolygós arca nézett vissza rám.
Elmosolyodok, és furcsa nyugalom száll meg. Nézem mellkasát, ahogy minden lélegzetvételnél emelkedik és süllyed és legszívesebben odahajtanám fejem, hogy halljam szívének dobogását.
Tétova kezek érintését érzem hajamon és megemelem kicsit a fejem.
Arca és ajka túl közel van hozzám azzal, hogy felemeltem a fejem szinte érintem ajkát.
Szemembe néz, már nem mosolyog. Ujjaival kisimítja az arcomból a hajam majd állam alá nyúl és még közelebb hajol hozzám, ajka közelít ajkam felé és akkor….
- Hát Ti meg mit csináltok itt? – lépett ki Liam, Kellan és Clara.
Gyorsan felugrok és látom, hogy Ő is így tesz. Mint két gyerek, akiket rajtakaptak csíny közben.
- Ashley csak kihozott, mert kicsit rosszul voltam. Tudod a koktél.
- Mondtam, hogy ne igyál ilyen löttyöt. És ez az összebújás mi volt?- kérdezi vigyorogva.
- Fázott és megöleltem. – sietett a válasszal Robert én pedig lehajtottam a fejem. Szóval neki csak ennyi volt.
- Ash! Baj van? –ölelt át Clara.
- Azt hiszem kicsit sokat ittam. Legjobb lenne hazamenni. – mosolyodtam el halványan és befelé vettem az irányt.
Másnap reggel iszonyú fejfájásra ébredtem, amit rajtam kívül mindenki másnaposságként magyarázott. Én tudtam, hogy a végigsírt éjszaka miatt karikásak és duzzadtak a szemeim és fáj a fejem. Nem tudtam felfogni miért csinálja ezt?
Teljesen összezavart és elkeserített a gondolat, hogy csak játszik velem.
Felkeltem és magamra terítettem a köntösömet majd kitámolyogtam a konyhába.
Clara már kint ült és éppen a reggeli kávéját szürcsölgette.
- Atyaég Ash! Nem akarlak megbántani, de pocsékul, nézel ki.
- Köszi Clara Neked is jó reggelt! – motyogtam majd bekapcsoltam a vízmelegítőt és capuccinot tettem a bögrémbe.
- Hű de harapós ma valaki. Figyelj, szerintem jobb lenne, ha itthon maradnál!
- Semmi bajom- mondtam miközben jégkockákat halásztam elő a mélyhűtőből és egy rongyba csavarva homlokomra majd szememre szorítottam.
- Így akkor sem jöhetsz dolgozni. Pihend ki magad és majd holnap jössz. Megbeszélem Liammel jó?
Rábólintottam, mert tényleg rémesen éreztem magam majd bevánszorogtam a szobába és lefeküdtem.
A csengő éles hangjára riadtam fel és miután valaki szinte ráfeküdt muszáj voltam kinyitni az ajtót.
- Ajaj! Nagy a baj ugye kislány? – lépett be Kellan majd kitárta karját.
Sírva omlottam a karjaiba mire ő felkapott az ölébe és bevitt a nappaliba. Előre, hátra ringatott miközben halkan duruzsolt a fülembe. Lassan abbamaradt a sírás és hálásan néztem fel rá.
- Mesélj mit művelt Veled ez a Rob gyerek?- kérdezte.
- Semmit. Tényleg nem történt semmi. - néztem magam elé meredten.
- Azt hiszem Te vagy az a lány, aki azt mondta nekem, hogy komoly indok kell neki ahhoz, hogy sírjon.
Elmosolyodtam és átültem mellé.
- Nem tudom, mit mondhatnék, mert tényleg nincs semmi. Kicsit érzékenyebb vagyok aztán megláttalak és elsírtam magam, mert a családomra emlékeztetsz.
- Aha. Szóval akkor ennyi. Csak emiatt. –nézett rám furcsán.
- Ühüm. – bólogattam.
- Nézd Ashley! Elég régóta ismerlek már és a helyes kis pofidat is láttam már számtalan helyzetben. Rá merném tenni az életem, hogy végigsírtad az éjszakát.
Lehajtottam a fejem és nem szóltam.
- Láttam, hogy majdnem megcsókoltátok egymást. Nincs ebben semmi. De akkor mégis mi bánt?
- Őszinte legyek?- néztem fel rá.
- Ha kérhetlek.
- Azt hiszem beleszerettem.
- Ez akkora tragédia?
- Ő nem szeret.
- Mondta?
- Nem, de mindig kimagyarázza a helyzetet. Mintha szégyellné, hogy meg akart csókolni.
Hangosan felnevetett én pedig bosszúsan húztam össze a szemöldököm.
- Emlékszel mikor elmentünk motorozni és borultunk egy nagyot?
Bólintottam és kíváncsi voltam mit akar kihozni ebből.
- Akkor arra is emlékszel mit tettél rá két hétre ugye?
Némán bólintottam.
Emlékeztem persze. Sosem tudtam elfelejteni.
- Azt mondtam újra motorozni akarok.
- Igen én pedig csak néztem rád, hogy teljesen megőrültél-e hiszen két hete majdnem ott maradtunk és te újra motorra akarsz ülni.
- De mégis elvittél- mosolyodtam el visszagondolva az emlékre.
- Igen és a szüleid meg a bátyád szét akarták rúgni a seggem- vigyorgott újra. - De nem ez a lényeg. Te sosem adtad fel mindig elérted, amit akartál. Hol van az a lány?
- Bár tudnám- sóhajtottam fel.
- Én úgy látom, itt ül előttem és képes rá, hogy újra felálljon, letörölje a könnyeit és motorra szálljon. Már ha érted mire gondolok- nevetett és rám kacsintott.
- Köszönöm- öleltem meg.
- Ugyan már. Csak emlékeztetni kellett ki is vagy valójában. Mi a következő lépés?
- Motorra szállok. –nevettem végre felszabadultan és kezdtem egészen máshogy látni a dolgokat.
„Robert”
- Rob ülj már le! Rendesen szédülök, úgy rohangálsz itt, mint a mérgezett egér. – szólt rám Clara és elkapta a kezem.
Rámosolyogtam és leültem mellé. Lábam továbbra is nyugtalanul járt miközben az ajtót bámultam várva, hogy Ashley megérkezzen.
A szakadó eső ütemesen kopogott az ablakon.
Kecses női kezek csaptak le a lábamra. Mosolyogva néztem Clarara akiből kitört a nevetés.
- Most tényleg ennyire izgulsz? Ez annyira aranyos.
- Nem izgulok, csak nem tudom elképzelni, hogy mit fogok mondani és ő, hogy fogadja majd.
- Nem lesz semmi gond, hidd el ismerem már. Szavakat pedig nem adhatunk a szádba színész úr.
- Bocsi azt hiszem szakmai ártalom- kacsintottam rá és hajamat kezdtem el birizgálni.
- Rob! Esküszöm Neked, ha nem állítod le a kezed, lábad vagy bármelyik másik testrészed mozgását odakötözlek a székhez.
- Nem is széken ülök – vigyorogtam rá.
- Még nem, de harcművészetekben nagyon otthon vagyok, Te pedig amilyen kis vékonyka vagy nem jelentesz sok gondot. – nevetett és öklével tenyerébe csapott.
- Azt hiszem jobb lesz, ha figyelmeztetem, Kellant milyen agresszív csaja van- löktem meg játékosan.
- Arról már lekéstél- kacsintott rám és az órájára nézett.
Egyszerre kaptuk fel a fejünket a folyosó felől hallatszó cipőkopogásra. Az ő arcán mosoly terült el az enyémen pánik.
