Friss

Sziasztok!

Tegnap kiírtam, hogy abbahagyom de Timi hozzászólása elgondolkoztatott és teljes mértékben igazat adok neki! Hamarosan hozom az új részt addig itt van egy kis ízelítő nektek.


„Jake”

Leengedtem a fegyvert és a dokihoz léptem. Már nem élt. Elvégezte, amit kellett többé nem volt rá szükség főleg úgy nem, hogy tudtam felismerte a szerelmem. Megtöröltem a kezem majd átléptem a hullán és egyenesen Ashley szobájába mentem. Rémült arccal ült az ágyban a takarót szája elé szorítva. Szegénykém biztosan azt hitte nekem esett bajom.
- Nyugodj meg kicsim! Látod, minden rendben van, nem esett bajom!- léptem mellé mire feltűnően összerezzent. Riadtan nézett rám, szemei könnybe lábadtak és még kisebbre húzta össze magát. Nem bírom megérteni őt. Most mégis mi baja van hisz látja, hogy jól vagyok?
- Ashley el se kezdj hisztizni! Tudod, hogy azt mennyire gyűlölöm!- léptem el mellőle. Halkan felnyüszített majd suttogás hagyta el ajkait.
- Megölted őt? Hogy tehetted? – reszketett. Megfordultam és dühösen néztem rá.
- Nem öltem meg csak azt kapta, amit megérdemelt.
- Te pszichopata! Hogy tehetted? Miért tetted? – kezdett el visítani, amitől felment az agyamban a pumpa és hatalmas pofont kevertem le neki, amitől a földön kötött ki. Zokogva tapogatta az arcát én pedig talpra rángattam és a szoba végébe ráncigáltam.
- Ugye csak a pszichopata agyam szüleménye, hogy el akartál szökni a doki segítségével? – mondtam neki miközben a földre taszítottam és egy bilincset vettem elő. Megragadtam a bokáját és hosszas küzdelem után sikerült az oszlophoz bilincselnem. Sikítozott és zokogott, de nem érdekelt. Kurva életbe! Utálom mikor így viselkedik. Mintha nem mondtam volna már el ezerszer, hogy elegem van a hisztiből.


„Ashley”

Levegő után kapkodtam, de a görcsös zokogást még most sem bírtam abbahagyni. Megölte őt. Csak azért mert megsejtette, hogy segíthet nekem. A lelkiismeret furdalás keveredett a félelemmel is. Mégis mi tartaná őt vissza, hogy velem is végezzen? Reménytelenül próbáltam kiszabadítani magam, és a vállamba nyilalló fájdalom sem segített túl sokat. Erőtlenül hajoltam a térdemre. Fáztam és éhes voltam, de tudtam, hogy egy falat sem menne le a torkomon. Jakenek valami sürgős elintéznivalója támadt, gondolom el kellett tüntetnie a holttestet. Esélytelen volt a szökés és arra a gondolatra, hogy Rob vagy valamelyik barátom jön értem és szembetalálják magukat vele összeszorult a gyomrom. Nem segíthet senki csak rajtam áll vagy bukik, hogy mi lesz ennek a történetnek a vége. Most még dolgozott bennem az élni akarás, de éreztem, hogy már nem sokáig leszek képes elviselni a folyamatos terrort és újra meg fog törni. Most azonban volt kiért küzdenem és éppen ezért döntöttem úgy, hogy stratégiát változtatok.





Dermesztő csend ereszkedett a házra a lövést követő pillanatokban. Egy darabig rettegve dermedtem magam elé, majd hirtelen felpattantam és az ajtót kivágva leszaladtam a földszintre. Ott feküdt a hátán elnyúlva, mellkasán egyre nagyobb foltban terjedt szét a vér. Kezemet a szám elé kaptam, hogy elfojtsam feltörni kívánkozó sikolyomat majd összerezzentem, amikor egy kéz érintette meg a vállam.
- Nem lesz semmi baj! – ölelt szorosan magához én pedig a vállába temettem arcom és hangosan felzokogtam.