Az új élet kapujában

„Ashley”


Rob utolsó mondataira toppantam be és az igazat megvallva cseppet sem voltam kíváncsi miket mondhatott előtte. Ez a nap nem az enyém az már tuti. Valahol megértem őt. Félreérthető volt a helyzet, aminek a részese lett, és ha fordított esetben történik meg valószínűleg én is így reagáltam volna. De miért kellett vérig sértenie, amikor már ott voltam és biztos lehetett benne, hogy hallok minden egyes szót? A lépcsőn rohantam le nem vesződtem a lifttel. Kellan a kijáratnál kapott el.
- Ash! Várj már meg! – kapta el a karom.
- Nem akarok most erről beszélni Kellan! –forgattam a szemem.
- Meg kell hallgatnod! Tudom, hogy nincs jogom ezt kérni azok után, amit hallottál, de kérlek, ne haragudj rá!
- Semmi baj Kellan!
- Tudod, kinek adod ezt be! De értsd meg, hogy Rob nem olyan, mint például én. Ő érzékeny srác, hajlamos sok mindent félreérteni. De nem rossz ember.
- Nézd, én sosem mondanám azt, hogy rossz ember. Tévesen ítél meg engem, rosszat feltételez rólam és ez nem lehet alapja semmilyen kapcsolatnak.
- Ennyi? Csak így eldobod azt, amiért nem is olyan régen még bármire képes lettél volna?
- Nem mondom ki, amit most gondolok Kellan, mert nem akarlak megsérteni. Csak egy kérdésem lenne. Ha annyira fontos vagyok neki, annak ellenére is, amit gondol, rólam akkor miért te mentegetőzöl helyette és kérsz újabb esélyt? Ő hol van?
- Ashley.. – kezdte, de félbeszakítottam.
- Ne kérlek, ne kezdd el védeni őt! Komolyan mondom, lassan már ügyvédnek elmehetnél, olyan jó kis védőbeszédet állítasz össze. – mosolyodtam el halványan. Valószínűleg észrevette, hogy most nem okos dolog tovább firtatni a dolgot, mert rögtön átkapcsolt a laza Kellanre.
- Gondolj csak bele! – állt mögém és tett széles mozdulatot a kezével. – Dr. Kellan Lutz! – ezen nevetnem kellett, de a kilépő Robot meglátva arcomra fagyott a mosoly.
- Ash beszélhetnénk? – kérdezte sápadt, elkínzott arccal. Megfordult a fejemben, hogy nemet mondok és sarkon fordulok, de nem tudtam megtenni.
- Van pár percem.
- Feljönnél?
- Rendben. De tényleg nincs sok időm.
- Az a pár perc elég lesz.
- Jó akkor én megyek. Később beszélünk.. mindkettőtökkel. – csókolt arcon Kellan.
Rob mögött lépkedve felsétáltunk a lakásba. Kitárta előttem az ajtót majd előreengedett és ő is belépett. Megálltam a szoba közepén és kérdőn néztem rá.
- Először is szeretném, ha megbocsájtanál! Nagyon ideges voltam és végig sem gondoltam, hogy mit mondok. Az utóbbi pár napban úgy éreztem, hogy kezd valami kialakulni kettőnk között. Lehet, hogy én értettem félre..
- Nem értetted félre valóban így történt. – szakítottam félbe.
- Akkor miért Ashley? – lépett hozzám.
- Mit miért? – kérdeztem és a torkom fájdalmasan elszorult.
- Miért vagy azzal a másik férfival? – A fájdalom végigcikázott bennem. Hát nem ad lehetőséget, hogy megmagyarázhassam a dolgokat? Rögtön úgy állítja be, hogy Ryan és köztem van valami.
- Ryan nagyon kedves. – vontam meg a vállam.
- Neked ennyi elég?
- Mellesleg tagadhatatlanul nagyon jól néz ki.
- Ashley kérlek, ne szórakozz velem! – ragadta meg a karom.
- Nézd Rob be kell látnunk, hogy ez egy halott dolog köztünk. – mondtam miközben a gyomrom görcsbe rándult a kimondott hazugságok miatt.
- Így gondolod?
- Te nem bízol bennem! – rántottam ki a karomat.
- Képtelen vagyok, ha azt kell látnom, amit ma láttam.
- Akkor mit tehetnék még? Ha bizalom, nincs, akkor mi van? Mire akarod építeni ezt az egészet?
- Kérdések, amikre te sem tudod a választ. – lépett el tőlem fájdalmas arckifejezéssel.
- Miért csak nekem kell tudnom mindenre a választ? Válaszolj Te! Mi a válasz? Mi a megoldás?
- Én most elutazom. Fél évig forgatunk egy filmet Európában. Ha visszajöttem mindent megbeszélünk.
- - Értem. Szóval tegyem félre az érzéseimet fél évre és utána majd visszajössz és boldogan élünk, míg meg nem halunk? Ez nem az egyik kibaszott filmed, aminek happy end a vége. Nem vagyok egy naiv kislány, aki fél éven keresztül vár valakire, akiről nem is tudja, hogy igazán az övé-e.
- - Ash hallgass meg!
- - Nem. Te fogsz meghallgatni! Elutazol? Oké menj csak. Elhagysz? Rendben tedd azt, ha neked így jó. De ne várj arra, hogy én itt leszek, mikor visszajössz. – mondtam és felkaptam a táskám.
- Várj már, maradj itt! – kapott utánam.
- Nem, nem fogok itt maradni. Élni fogom a saját kis életemet! . Hát légy boldog Robert Pattinson és remélem, a hírneved fel fog melegíteni hideg éjszakákon! – mondtam majd becsapva magam mögött az ajtót kiszaladtam az utcára. Túlságosan zaklatott voltam, de erőt vettem magamon és lesiettem a garázsba ahol kocsiba pattantam és elhajtottam. Nem hagyhattam, hogy maga alá gyűrjön ez az érzés. Mégis mi ütött belém? Hisz ez még nem szerelem, de akkor mi? Mostanában újra előjöttek a rémálmaim is, nem csoda, ha rosszak az idegeim. Meg kell nyugodnom és elfelejtenem őt. Szerencsére nem volt nagy a forgalom így hamar megérkeztem. Belépve a hazatérés nyugalma árasztott el. A hűtőhöz sétáltam és kivettem belől egy üveg whiskyt. Mindig tartottunk itthon bár nem tartoztunk a nagy piások közé Clara néha szeretett inni egy picit, és ha vendégek voltak őket is ezzel kínáltuk meg. Nem engedem meg, hogy fájjon ismételtem magamnak mániákusan és a tetejét lecsavarva nagyot húztam az üvegből. Nyelőcsövemet végigégette az erős ital, de most nem érdekelt. A falnak dőltem és lassan lecsúsztam a földre. Fejemet a falnak vetettem és befelé nyeltem a könnyeim. A whisky gyorsan fogyott én pedig kezdtem jobban érezni magam már mosolyogni is tudtam azon, hogy nem bírom ökölbe szorítani a kezem. Sőt egyenesen viccesnek találtam. Az egész életem egy nagy vicc volt és én voltam benne a bohóc.



„Kellan”


Már 10 perce nyomtam azt a rohadt csengőt, de még mindig nem nyitotta ki az ajtót.
- A rohadt életbe Ashley nyisd ki végre azt a kurva ajtót!- kiabáltam mire valahonnan előkerült a házmester. Miután meggyőztem, hogy nem vagyok elmebeteg csak ideges és elmagyaráztam neki, hogy Ashnek akár baja is lehet kinyitotta nekem az ajtót.
A látványtól majdnem lehidaltam. Gyorsan kitessékeltem a mögöttem lépkedő házmestert megnyugtatva, hogy Ash jól van majd gyorsan bezártam az ajtót és odalépkedtem hozzá.
A földön ült és mosolyogva nézte a tenyerét.
- Ash! Jól vagy? – guggoltam le hozzá.
- Kellan!- kiáltott fel mikor meglátott.
Rögtön megcsapott a belőle áradó alkoholszag és szememmel az üveg után kutattam.
- Mit művelsz kicsi lány? – emeltem fel a fejét. Szeme lázasan csillogott, és csak a bolond nem láthatta milyen fájdalom tükröződik benne. A torkom összeszorult és a szívem tájékán is fájó bizsergést éreztem.
- Csak felújítottam egy régi barátságot Mr. Jack Danielssel. –mosolygott és felemelte a már majdnem üres üveget.
- Ezt mind Te ittad meg? – néztem rá csodálkozva.
- Nem volt itt senki, akivel megihattam volna. Tudod mi a nagyon vicces?- nevetett, mint egy eszelős.
- Mi kicsim? – néztem rá szomorúan.
- Nem tudok felállni. – hahotázott.
- Ez nem vicces, ez inkább szomorú nem? –simogattam meg az arcát. Elkapta a kezem és mosolyogva nézett rám.
- Nem fogsz elmenni?- nézett rám még mindig mosolyogva és olyan volt, mint egy kislány. Egy nagyon szép és nagyon szomorú kislány. Gyengéden a karjaimba vettem és puszit nyomtam a hajára.
- Nem fogok elmenni. Itt maradok, ameddig csak szükséged van rám. – suttogtam a fülébe.
- Akkor jó. Nem félek, ám egyedül csak tudod, nem tudok felállni. – nevetett majd nevetése átcsapott zokogásba. Egész testét rázta miközben óvatosan leültem vele a fotelbe.
- Csss semmi baj kicsim! Sírd csak ki magad!- simogattam a hátát miközben fejét nyakamba fúrta. Hangosan zokogott és kis keze között szorongatta ingemet. Pár perc múlva elernyedtek az izmai és keze is lecsúszott a vállamról. Elaludt.
Végigfektettem a kanapén és a hálószobájába mentem. A szekrényből kivettem egy tiszta ágyneműt majd miután áthúztam és elrendeztem az ágyat kimentem érte és óvatosan az ágyra fektettem majd betakartam és kimentem a konyhába.
A fáradtság ólomsúlyként nehezedett rám és nagyot húztam a whiskyből, hogy enyhítsen kicsit a mellkasomban érzett nyomáson.



„Ashley”

Hasogató fejfájásra ébredtem és nem tudtam, hogy kerülök az ágyamba.
Megpróbáltam felülni erre a fejfájás mellé még nagyon erős hányinger is rám tört.
Nem emlékeztem semmire hiába próbáltam meg visszagondolni a múlt éjszakára.
A fájdalom a mellkasomban ismerős volt, de még próbáltam visszafojtani a rám törő érzelmeket, amiket a számomra olyan kedves személy ébresztett bennem tőrt döfve a szívembe.
Emlékeimen és kábultságomon túl egy hang jutott el a tudatomig. Hirtelen ugrottam fel és lopóztam a csukott ajtóhoz.
- Igen megnéztem alszik. Legszívesebben megölném. Már fenem rá a kést!- hallottam kintről az ismeretlen férfihangot és szívem a torkomban dobogott.
Pánikomat leküzdendő gyorsan a fürdőszobába szaladtam és bebújtam a zuhanyzóba behúzva magam mögött a függönyt. Fejemet a csempének támasztottam, amitől kicsit enyhült a sajgás, de máris összeszorult a gyomrom mikor rájöttem mit művelek.
„Gratulálok Ashley! Egy pszichopata gyilkos épp most készül lemészárolni és Te a zuhanykabinba bújsz”
A léptek közeledtek felém és a zuhanyrózsával a kezemben ütésre készen álldogáltam.
Egy kéz húzta el a függönyt és kapta el lesújtani készülő kezemet.
- Ashley! Jó ég hát meg mi a francot csinálsz itt? Meg akarsz ölni? – fogott le Kellan.
- Ne haragudj! Azt hittem egy gyilkos van itt. – néztem rá és amint kimondtam a szavakat nekem is óriási baromságnak tűnt.

„Kellan”

Miután Ash majdnem leütött segítettem neki kimászni és leültettem az ágyra.
- Jól vagy?
- Persze. Nálam mindennapos, hogy meg akarok valakit ölni a zuhanyrózsával- erőltetett mosolyt az arcára.
- Hát elég sajátos módszer az már biztos- mosolyogtam vissza rá.
Felém fordította fejét és megsimogatta az arcom.
- Tudtad, hogy régen szerelmes voltam beléd? – mosolygott.
- Mindig mondtam, hogy rossz ízlésed van. – vigyorogtam vissza, mert természetesen tudtam, hogy a 16 éves Ashley totál belém volt zúgva.
- Honnan tudtad? Csak nem az a szemét bátyám mondta el? – kérdezte vigyorogva.
- Nem volt szükség rá, hogy elmondja látszott rajtad.
- Te akkor is olyan kedves voltál. Miután Wayne elköltözött olyan elveszettnek éreztem magam.
- Ezzel én is így voltam. De ott voltunk egymásnak.
- És most is itt vagy. Annyira jó érzés, hogy számíthatok Rád. Pedig annyi baj van velem.
- Ne beszélj butaságot! Inkább vegyél egy forró fürdőt addig én készítek valami kaját. – mondtam majd felhúztam és a fürdőszoba felé toltam.
Hallottam, hogy megereszti a vizet és a konyhába mentem.
Elég otthonosan mozogtam a konyhában, de most én is meg voltam kissé zavarodva és nem tett túl jót a kanapén eltöltött éjszaka sem.
- Kellan! – kiabált én pedig rohantam. Már éppen benyitottam volna mikor felkiáltott.
- Meg ne próbáld! Nincs rajtam ruha.
- Ki gondolta volna? – mosolyogtam és a falhoz simulva hallgattam őt.
- Nincs bent törölközőm. – mondta kétségbeesetten.
- Egy perc és hozok. Hol találom?
- A szobámban a tv alatti szekrény fiókjában
Kihúztam a fiókot és rögtön vigyorognom kellett. Ashleynek több tucat puha rózsaszín törölköző sorakozott a szekrényében.
- Ash!
- Igen? Találod?
- Aha, csak nem tudom eldönteni milyen színűt, vigyek be neked. –vigyorogtam.
- Jó tudom, kicsit mániákus vagyok, de ez a kedvenc színem – mondta és hallottam a hangján, hogy mosolyog.
Az ajtóhoz siettem és be akartam nyitni, de újra akadályba ütköztem.
- Hé! Mit mondtam? Nem jöhetsz be!
- De akkor, hogy adjam oda? Ne aggódj már láttam olyat!- röhögtem.
- Menj a francba Kellan Lutz! Hol a törölközőm?
- Oké te akartad! – mondtam és kezemet szememre szorítva beléptem a fürdőszobába.
- Te megőrültél! Tedd le és kifelé!
- Nagyon szívesen!- morogtam és kislisszoltam a fürdőszobából.
Gyorsan összedobtam pár szendvicset, ennyi telt most tőlem. Ashley fején egy újabb rózsaszín csodával kilépett és leült az asztalhoz. Elé toltam egy csésze kávét és az arcát vizsgálgattam. Határozottan jobb bőrben volt, mint tegnap.
- Nem szoktam kávét inni.
- Nem baj most fogsz. Gondolom nem kicsit vagy másnapos. Annyi piától még én is az lennék.
Egy szó nélkül kezdte inni a kávét és közben csúnyán méregetett.
- Most haragszol? – nyúltam a keze után.
- Hát lehet Rád haragudni? – mosolyodott el és megfogta a kezem.
- Kellan a munkám! – kiáltott fel.
- Hogy mi?
- Ma kellene átköltöznöm a pasihoz, akit kísérgetnem, kell. Vagy az tegnap volt?- dörzsölte a homlokát.
- Tegnap volt és nyugodj meg Liam és Clara mindent elintéztek. Ma kellene menned a pasihoz bár nem, tartom jó ötletnek.
- Minden rendben lesz. Ígérem! – mosolygott rám.
- Oké, de előbb beszéljünk Liammel.
- Rendben.
- Elmegyek, és lezuhanyozom, aztán indulhatunk.
- Jó én addig keresek valami normális ruhát.
A forró víz valamennyire felélénkített, de amikor meg akartam törölközni nem találtam mást csak egy gondosan összehajtogatott rózsaszín törölközőt.
- Ash!
- Igen?
- Kellene nekem egy törölköző.
- De hisz már készítettem oda Neked.
- Nem gondolod, hogy rózsaszín törölközőben fogok itt parádézni?
- Más nincs.
- Remek. –mondtam és röhögve tekertem magamra a rózsaszín csodát.
Mielőtt kiléptem a fürdőszobából reméltem, hogy Ashley visszament a konyhába, de nem volt ekkora szerencsém. Az ágyon ült az ajtóval szemben és vigyorogva mustrálgatott.
- Magas szőke pasi, kigyúrva és rózsaszín törölközőben. Minden nő álma – nevetett.
- Te ezt élvezed ugye? –mosolyogtam rá.
- Egy kicsit.

„Ashley”

Belátom megint csak hülye voltam. Én, aki egy pohár pezsgőtől is elszállok rekordmennyiségű alkoholt döntöttem magamba. De ennek vége! Új életet kezdek- fogadtam meg és tárcsáztam a megadott számot.
- Ryan itt Ashley! Itt vagyok a kapu előtt.
- Máris megyek. – szólt bele érzéki hangján. A kapuk kitárultak előttem és én begördültem. hogy megkezdhessem az új életet.