Igen vagy nem?

Itt is volnék az új résszel!
Nem fűznék hozzá semmit,remélem tetszeni fog és meg is írjátok a véleményeteket!
Ariana

Rob teljesen váratlanul hatalmasat húzott be Ryannek aki hátratántorodott majd visszanyerve egyensúlyát nekirontott. A földre kerültek és úgy püfölték egymást. Megpróbáltam szétválasztani őket, de a lány visszatartott. Kellan és Jackson észbe kaptak és lerángatták Ryant Robról akinek esélye sem lett volna vele szemben. Mégis mi a fene ütött belé, hogy csak így nekitámad, hiszen tisztában kellett lennie az erőviszonyokkal. A lány még mindig a vállamat ölelte. Ránéztem és utálni akartam, de olyan kedvesen mosolygott rám, hogy nem tudtam rá haragudni. Ha Robnak ő kell, akkor bele kell nyugodnom. Figyelmemet visszafordítottam a két vérző orrú, felszakadt szemöldökű férfi felé, akiket még mindig lefogva tartottak a srácok.
- Engedj már el, mert Te is megjárod! – szólt hátra Ryan Kellannek. Ő meglepett arcot vágott és azonnal elengedte.
- Ryan? – fordította maga felé.
- Kellan? Kellan Lutz? Hát ide már mindenkit beengednek? – vigyorodott el Ryan. Döbbenten álltam és néztem a jelenetet, ahogy összeölelkeznek. Rob egy farönkön ült és az orrát törölte egy zsebkendővel, amit Jackson adott neki. Észrevette, hogy nézem és rám emelte szomorú szemeit. Tettem egy lépést felé, de gyorsan leesett, hogy neki nem rám van szüksége, hanem a lányra. Ő odasétált mellém, megérintette a karom és fejével Rob felé intett. Kérdőn néztem rá mire elmosolyodott és bólogatni kezdett. Tettem pár lépést mire Rob kihúzta magát és megeresztett egy röpke mosolyt.

„Rob”
Szívfájdítóan szép volt, ahogy feldúlva közeledett felém. Akaratlanul is mosolyra húzódott a szám, ami szintén felrepedt így sikerült fájdalmat okoznom magamnak, de nem érdekelt. Ha arra gondoltam mennyire szeretheti a pasi legszívesebben felordítottam volna. Csaknem laposra vert, de teljesen megértettem. Lassan odaért hozzám és fájdalmas arckifejezéssel méregetni kezdte az arcomat. Andy én drága Andym, hogy tudom én valaha is meghálálni Neked, hogy ilyen profin intézed a dolgokat. Ashley kivette kezemből a zsebkendőt és nagyon óvatosan a szemöldökömhöz nyomta. Lehunytam a szemem és belélegeztem az illatát, ami annyi éjszakán keresztül kísértett.
- Azt hiszem, ránk férne most valami kis erősítő. Benne vagytok? –szólt oda Ryan a többieknek, akik szó nélkül követték őt. Ashley bájos mosolyt villantott felé és azonnal visszafordult hozzám. Szótlanul itatta fel a vért az arcomról, majd amikor le akarta engedni kezét megfogtam és visszahelyeztem az arcomra. Érintése megnyugtató volt, bőre selymes.
- Rob! Miért csináltad ezt? – hallottam a hangját mire kinyitottam a szemem.
- Lehet, hogy elment az eszem. –mosolyogtam rá mit sem törődve a fájdalommal.
- Minden bizonnyal. – mosolygott félszegen.
- Sajnálom, hogy bunkó voltam! –sóhajtottam fel.
- Talán én is lehettem volna kedvesebb, de kicsit felkavart, hogy ennyi idő után hirtelen előttem teremtél.
- Miért?- kérdeztem bár engem is annyira felkavart az, hogy újra látom, mint talán még életemben semmi.
- Ki tudja azt megmondani? –mondta zavartan és arrébb húzódott.
- Te meg tudnád mondani a kérdés, hogy miért nem akarod megmondani. – álltam fel. Háttal állt nekem, gyönyörű ruha volt, rajta ami tökéletesen kiemelte az alakját és azt, hogy valójában mennyire törékeny is.
- Mert vannak kérdések, amikre nem létezik helyes válasz.
- Boldog vagy vele? –tettem fel a kérdést bár tudtam, hogy a válasz darabokra fogja hasítani a szívem.
- A boldogság relatív dolog. – fordult felém. – De igyekszem boldog lenni.
- Szereted őt? – túrtam a hajamba.
- Szeretem. – mondta majd egy kis szünet után folytatta. – Mint egy nagyon jó barátot.
Erre a válaszra nem számítottam, felkaptam a fejem és kérdőn néztem rá.
- Ryan a főnököm és egy barát.
- De hiszen azt mondtad nekem akkor és ott, hogy..
- Nem én mondtam Te hitted azt és én nem cáfoltam meg.
Feldúltan a hajamba túrtam és fel alá járkáltam.
- Szóval nem volt köztetek semmi. Miért nem mondtad el?
- Mert már meg volt rólam a véleményed mielőtt egyáltalán kinyithattam volna a számat. – mondta dühösen.
- A rohadt életbe Ashley! Minden egészen máshogy alakulhatott volna ha…
- Ha igazságos vagy velem és bízol bennem? – vágott közbe és a kert vége felé iramodott.
- Nehogy itt merj hagyni hallod? Állj meg és beszéljünk! – rohantam utána. Ruhájának uszálya miatt nem tudott futni, de még így is alig bírtam utolérni.
- Bocsánatot akarsz érni? –förmedt rám.
- Én kérjek bocsánatot? Te vágtál át!
- Ne akard nekem bemesélni, hogy az egész az én hibám mikor nagyon jól tudod, hogy igazságtalan voltál velem és … - nem bírtam tovább várni,nem akartam végighallgatni újra ugyanazt, ami azon a csábító szájon keresztül áramlott felém. Hirtelen mozdulattal magamhoz rántottam majd kezembe fogtam arcát és megcsókoltam.
„Ashley”

Könyvekben olvastam, barátoktól hallottam arról az érzésről mikor meglódul az ember vére és leírhatatlan változások mennek végbe az egész testében. Eddig azt hittem erős túlzás és, hogy a fele sem igaz, de ahogy ajkamon éreztem Rob ajkát már sejtettem miről beszéltek. Teljesen új érzések követeltek helyet maguknak és olyan erősen szédültem, hogy muszáj volt megkapaszkodnom a vállában. Közelebb húzott magához és gyengéden kényeztette ajkamat. Olyan intenzív érzések támadtak bennem, hogy egyszerre tudtam volna sírni és nevetni, melegem volt és fáztam. Szemeimet lehunyva tartottam és teljesen átadtam magam a csóknak. Mintha már végtelen idők óta csókoltuk volna egymást mégis nehezemre esett elválni tőle. Félig lehunyt szemeim mögül néztem fel rá és a szívem majd kiugrott a helyéről annyira dobogott. Kapkodva szedtem a levegőt, éreztem, hogy arcom kipirosodott és ajkaim egy kicsit megduzzadtak. Rob homlokomnak támasztotta homlokát és úgy nézett rám.
- Most hogyan tovább? – emelte fel végül a fejét és kisimított egy tincset az arcomból.
- Nem igazán számítottam erre. Teljesen összezavartál. –sétáltam el tőle és karomat a fának támasztottam majd belehajtottam az arcom.
- Esélyem sincs? – lopózott mögém. Ennél nagyobb csapdában már régen éreztem magam. Most mégis mit csináljak? Legyőzhet a félelmem vagy merjek kockáztatni?

„Ryan”

Az egyik ablakból éppen rájuk lehetett látni. Bár tagadhatatlan, hogy többet akartam Ashleytől mint ő tőlem, de örültem, hogy megoldódnak a problémái. A lány, akit mint kiderült Andynek hívnak mellettem állt és mosolyogva nézte őket.
- Szépek együtt ugye? – szólalt meg.
- Összeillenek. Szerinted most mi történik köztük?
- Egymásba szeretnek és elvágtatnak a naplementébe. – nevetett fel. A nevetése ragadós volt, a mosoly az arcán gyönyörű.
- Mit szólsz Te mindehhez? – kérdezte.
- Nincs semmi köztem és Ash között. – vontam meg a vállam.
- De hát össze is verekedtetek miatta. – nézett rám felhúzott szemöldökkel.
- Persze, mert azt hittem zaklatja őt.
- Több ilyen férfi is lehetne ezen a földön, mint te. – nézett maga elé.
- Na azért én sem vagyok szent. – nevettem.
- Erre én vagyok a tanú cica! Nagy nőcsábász a mi Ryanünk. – vágott hátba Kellan.
- Megszólalt a szűzies életet élő magányos srác. – vigyorogtam rá.
- Hé, én hűséges típus vagyok csak még nem született olyan nő, aki kiérdemelt volna.
- Na, most fog ránk szakadnia plafon, úgyhogy talán jobb is, ha én most odébbállok. – lépett egyet Andy.
- Cica most meg hová mész? Nincs kedved egy kicsit beszélgetni? –fogta meg kezét Kellan.
- Végülis időm az van. Ryan velünk tartasz? –simított végig a karomon.
- Nem, menjetek, csak nyugodtan nekem még beszélnem kell pár emberrel. Tudjátok üzleti ügyek. – mosolyogtam.
Egymásba karolva sétáltak el tőlem én pedig észrevettem, hogy Ashley engem néz, és szemével azt kérdezi, hogy bejöjjön-e. Nemet intettem és felemeltem a hüvelykujjam. Itt volt az idő, hogy végre dolgozni kezdjek.

„Rob”

Némán álltam és vártam az ítéletre. Ő háttal állt nekem még mindig és szinte áradt belőle a feszültség.
- Kérlek, mondj valamit! Bármi jobb, mint ez a csend. – szólaltam meg végül.
- Mit mondhatnék? Talán azt kellene mondanom, hogy felejtsük el a múltat, kezdjünk mindent tiszta lappal, de nekem ez nem megy!
- Mitől félsz?
- Miből gondolod, hogy félek? – fordult felém.
- Természetes, hogy félsz. Szerinted bennem nincs félelem?- fogtam meg a kezét.
- Te mitől félsz?
- Attól, hogy megint elszúrom. Mert igen édesem jó nagy balfék voltam! Annyira elvakított a féltékenység, hogy nem figyeltem arra mit akarsz nekem elmondani. Látom megdöbbent, hogy ezt ilyen nyíltan elmondom neked, de ne ítélj, soha amíg meg nem ismered a másikat. Már ismered az érzékeny oldalamat, de van egy másik is, amit szeretnék neked megmutatni.
- Milyen másik oldalad?
- Megismerheted, ha szeretnéd csak rajtad áll. De azt tudnod kell, hogy nem egyszerű az életem. Annyit ígérhetek, hogy megteszek minden tőlem telhetőt.
- Rob én..
- Ne válaszolj! Gondold át! A számomat tudod, bármikor felhívhatsz, én türelmesen fogok várni és elfogadom bármi is legyen a válasz. Azt hiszem ez a legkevesebb, amit tehetek. Most pedig ideje lenne bemenni, mert mindkettőnk partnere türelmetlenül várhat már! – azzal lágy csókot leheltem az ajkára és belékarolva a terembe sétáltunk. Olyan jó volt mellette lenni, nézni az arcát, amin most pillanatról pillanatra váltakoztak a kifejezések, de ezt csak az láthatta, aki igazán megfigyelte már. Az asztalhoz kísértem és elindultam megkeresni Andyt. Nehéz volt őt otthagyni, de muszáj volt egy kis időt adnom, hogy átgondolhassa, mit szeretne és nagyon bíztam benne, hogy a döntése pozitív lesz.

„Kellan”

Andy állati jó nő ezt megállapítottam már elég régen. De, hogy vicces is legyen, szórakoztató és még okos is ez már sok volt nekem. A legdurvább, hogy olyan fiatal még, hogy mindezeket az ember ki sem nézné belőle. Most ahogy itt állt velem a kivilágított erkélyen és a korlátnak dőlve hallgatta a hülyeségeimet egészen elbűvölő volt. Ő nem egyéjszakás csaj attól sokkal több lehetne.
- Nagyon elgondolkoztál. – hallottam meg a hangját.
- Pedig nem szokásom bocsi- dobtam egy vigyort.
- Nem szokásod gondolkozni? – nevetett rám.
- Hé, Te kis gonosz! Ha tudnád milyen gondolataim szoktak lenni padlót fognál!
- Hallottam már egyet, s mást a Te, hm.. gondolataidról. – nézett végig rajtam.
- Ne higgy nekik abból egy szó sem igaz! – kezdtem el gyorsan mentegetőzni.
- Az kár, mert be kell, valljam nekem nagyon tetszett minden, amit hallottam rólad. – fordult el és rákönyökölt a párkányra.
- Na és mégis miket hallottál rólam? –jöttem izgalomba, mint egy kamasz.
- Azt nem mondhatom meg! – kacsintott.
- Cica miért érzem úgy, hogy Te flörtölsz velem? – álltam elé.
- Vajon miért is? – mosolygott kacéran én pedig úgy éreztem eldobom az agyam.
- Veszélyes vizekre evezel! – léptem közelebb hozzá.
- Szeretem a veszélyt. Olyankor mindig elveszítem a fejemet és olyan dolgokat is elkövetek, amiket általában nem szoktam. – hajolt közelebb. Teljesen a növények takarásában álltunk ahol már senki sem láthatott minket.
- Teljesen elveszed az eszem! – húztam közel magamhoz.
- Éppen az a célom. Másrészről jó lenne tudni, hogy igaz-e mindaz, amit rólad állítanak!
- Miért nem deríted ki? – közeledtem az ajka felé.
- Azon vagyok – mondta szinte suttogva és ajkát máris ajkamon éreztem. Életemben ilyen heves és izgató csókot nem váltottam senkivel. Nem sokat teketóriázott nyelve rövid időn belül felfedezőútra indult a számban miközben kezével a nyakam cirógatta. Testével szorosan hozzám tapadt, és ahogy csípőjét ágyékomnak nyomta attól teljesen felpörögtem. Mikor már majdnem elvesztettem a maradék józan eszemet is mosolyogva elhúzódott.

- Valami ilyesmit hallottam Rólad! Jó voltál szépfiú! – mosolygott és el akart sétálni, de megragadtam a karját.

- Azt hiszed, hogy minden következmény nélkül elsétálhatsz cica? – húztam vissza.

- Nem hinném, hogy megfelelő lenne a hely és az idő, de talán egyszer majd lehet róla szó. De engem ki kell érdemelni úgyhogy, bevetheted minden csáberődet. – nyomott gyors csókot a számra és besietett a terembe mielőtt egy szót is szólhattam volna.