Újrakezdés

tusi: Örülök,hogy tetszett a próbálkozás. Hát igen nem kell mindig Kellanre hallgatni :-) köszönöm puszillak!

Zoé: Bizony végre törik a jég!Kellan pedig jól megkapja a magáét :-) Puszi


Ancsa: Én köszönöm,hogy olvasol! Most úgy néz ki mindenki boldog lesz egy darabig. Vagy mégsem? :-))

Laurám drágám :-)) Hát köszönöm,mindig öröm olvasni soraidat :-)Az biztos,hogy Kellan és Andy nem fognak unatkozni hagyni Titeket :-)) Pusszantalak!

Roni: hát igen fejlődök ezen a téren de hát ezt ígértem is! :-) Erotika most nincs de hamarosan teszek róla :-)

zsuzsi: Én köszönöm,hogy továbbra is olvasol! Ryan igazi úriember és nem köszöntünk el végleg tőle de nem ám :-) Győrbe költöztem :-)

Azoknak a blogíróknak akik olvasnak üzenem,hogy sajnos itt a net nagyon gyenge és nem enged hozzászólást írni Nektek! De a jövőhét végén valószínűleg hazalátogatok és akkor bepótolom ígérem!

„Rob”


Csendben sétáltunk egymás mellett a gondolatainkba mélyedve. Ashley keze néha hozzámért így egy idő után megfogtam és nem eresztettem el.
- Szeretnék Veled úgy igazán kettesben lenni! – szólaltam meg végül.
- Hisz most is kettesben vagyunk. –nézett körül mosolyogva.
- Igen, de bármikor előbukkanhat pár lesifotós. Londonban aránylag gond nélkül tudok sétálgatni nem, kell attól tartanom, hogy folyton a nyomomban lesznek.
- Hát akkor menjünk el Londonba! – jelentette ki egyszerűen.
- Eljönnél? – néztem rá csodálkozva.
- Igen. Liam adott egy hét szabadságot és nem terveztem semmi mást.
- Nagyszerű lenne, ha eljönnél velem! – vigyorogtam boldogan.
- Semmi akadálya! Akkor indulunk, amikor csak szeretnéd!
- Annyira imádlak! –húztam közelebb magamhoz és gyengéden megcsókoltam. Abban a percben pár gördeszkás srác húzott el mellettünk, megzavarva a meghitt pillanatot. Zavartan rebbentünk szét és Ash szomorúan nézett rám.
- Most már mindig ez lesz? Akárhányszor a közelünkben lesz, valaki idegenekként kell kezelnünk egymást? – tette fel a kérdést, amire szinte lehetetlen lett volna választ adni, de igyekeztem.
- Jelenleg ilyen az életem, de nagyon igyekezni fogok, hogy ezen változtatni tudjak. Mindent el fogok követni erre, megesküszöm! – simogattam meg az arcát.
- Ezt én is megígérhetem neked!- bújt hozzám. Szorosan magamhoz öleltem és nyomtam egy puszit a hajára.
- Semmi kedvem ezt mondani, de muszáj mennem! El kell intéznem, hogy minél előbb indulhassunk. Nem a szüleimnél fogunk megszállni, de mindenképpen szeretnélek bemutatni nekik. – sétáltunk a kocsihoz.
- Az remek lesz- mosolygott rám. – Elvinnél Liamhez? Pontosítom vele a dolgokat! – kérte.
- Persze, ülj csak be! –nyitottam ki neki az ajtót.
- Kellant nem várod meg?
- Ne aggódj, hazajut egyedül is! A kocsit meg most úgyis közösen használjuk. Kedvesen mosolygott és megfogta a kezem. A számhoz emeltem és apró puszit nyomtam rá. Imádom, ezt a lányt kétség nem fér hozzá.

„Ashley”


Szinte berobbantom Liam irodájába. Felkapta a fejét és vigyorogva nézett rám.
- Szia, tündérem jöttél dolgozni? –állt fel és puszilt meg.
- Szívességet kell kérnem tőled! – mondtam neki mire kicsit arrébb tolt.
- Valami perverz szex partihoz akarod kölcsönkérni a lakásom? – nézett rám megjátszott döbbenettel.
- Igen, de kérlek, ne szólj róla senkinek! Hatalmas orgiát rendezek! – suttogtam neki. Felnevetett és intett, hogy üljek le.
- Na, halljam, miről van szó?
- Szükségem van egy hét szabadságra. Tudom, hogy mennyire sok a munka és, hogy mindenkire szükség van, de ez életbevágó. – hadartam el neki.
- De nincs baj ugye?
- Nincs, baj csak szeretnék Londonba utazni.
- Te? Londonba?- dőlt hátra és egy tollat forgatott a kezében.
- Miért olyan meglepő? Robbal mennék – böktem ki végül.
- Robbal? – hajolt hirtelen előre a toll pedig hangos koppanással landolt a földön.
- Jaj Liam mire ez a sok kérdés? Elmehetek vagy nem? – kérdeztem türelmetlenül.
- Meg lehet oldani, sőt ha, lenne, egy kis időd elhozhatnál pár mintát. Nekem kellett volna odarepülnöm, de most nem alkalmas.
- Bármit elhozok! –bólogattam, mint egy idegbeteg.
- Szóval Te és Rob újra együtt? – dőlt hátra.
- Én inkább azt mondanám, remélem, hogy most már együtt. Az, ami ezelőtt volt félreértések tömkelege. De most már bízom benne, hogy minden rendben lesz.
- Nagyon remélem, mert ha nem velem gyűlik meg a baja! Vidd el az autóm drágám majd Clara visszahozza! – mondta, amikor látta,hogy taxit akarok hívni.
- Köszönöm Liam! Egy angyal vagy! – pusziltam meg és már ott sem voltam. Nem létezett nálam boldogabb ember. Ahogy kiléptem az ajtón máris elvakítottak a fények és napszemüvegemet magamra kapva lehajtott fejjel igyekeztem eljutni a parkolóig. A fotósok végig a nyomomban voltak és lőtték el egyik képet a másik után. A francba honnan tudhatták meg, hogy én és Rob.. Nem érdekes csak jussak el a kocsiig. Az újságírók közül is megérkeztek páran és lökdösődve próbáltak közelebb férkőzni hozzám. Nagy nehezen beszálltam a kocsiba és indítottam. Alig tudtam elindulni a kocsim köré csoportosuló firkászoktól, de végül sikerült. Már egészen közel jártam a lakásunkhoz mikor a visszapillantó tükörben észrevettem, hogy követnek. Gondoltam teszek egy kerülőt, hogy lerázzam őket. Elérkeztünk a kereszteződéshez, aminél egyenesen kellett volna mennem, de én most balra fordultam. Annyira figyeltem, hogy sikerült-e leráznom őket, hogy nem vettem észre a jobbról érkező autót Nagyon gyorsan történt minden szinte fel sem fogtam. Hangos dudálásra lettem figyelmes majd fülsiketítő csattanással sodródtam az oszlop felé. Utolsó gondolatom Rob volt és aztán teljes lett a sötétség.
Ijesztő csend volt, amikor végre kinyitottam a szemem. Kába voltam és nem is igazán jutott el a tudatomig, hogy hol vagyok. Megmozdultam mire éles fájdalom hasított a bordámba. Ez egy kórház. De mit keresek én itt? Nehezen és fájdalmasan feljebb toltam magam és akkor megpillantottam Liamet, aki az egyik fotelben aludt. Vénámba egyenletesen csöpögött az infúzió, kezem tele volt horzsolásszerű sebekkel. Már mindenre emlékeztem. El akartam tűnni az újságírók elől és karamboloztam. Meg kell tudnom mi lett azokkal, akik a másik autóban utaztak.
- Liam! – szólítottam mire felpattantak a szemei.
- Doktor úr! Jöjjön gyorsan! – kiáltotta.
- Miért kellene, hogy jöjjön? – mosolyogtam rá.
- Ne haragudj azt hittem baj van! De jól vagy? Nagyon aggódtunk érted!
- Kik azok a mi?
- Hát Rob és Kellan meg Andy és Clara. A szüleidnek egyelőre nem szóltunk úgy gondoltuk jobb, ha veled beszélnek majd és így nem ijednek meg annyira.
- Köszönöm ezt jól tettétek! Mit lett a másik kocsiban utazókkal?
- Egy pasi ült a kocsiban az ő hibájából történt a baleset. De nincs semmi baja.
- És az autó?
- Lesz rajta egy ajtócsere és fényezés, de ezzel már ne foglalkozz lényeg, hogy te jól vagy!
- Ki fogom fizetni!
- Van, rajta biztosítás ne aggódj! Neked most pihenésre van szükséged! Szerencsére kisebb zúzódásokkal megúsztad. Rob azonnal rohant ide, ahogy felhívtam.
- Hol van most?
- Elment beszélni a dokival. Ránk hoztad a frászt alaposan.
Nyílt az ajtó és Rob sietett be.
- Ashley jól vagy?- ölelt meg óvatosan.
- Most már igen! – mosolyodtam el.
- Annyira sajnálom! A rohadt újságíróit fejbe kellene lőni!
- Nyugodj, meg minden rendben van! Beszélhetnék azzal, akivel karamboloztam?
- Persze ő is itt van. Lefejelte a kormányt, úgyhogy össze kellett varrni a homlokát, de mindenképp beszélni akar veled. Behívjam? – simogatta az arcom.
- Igen hívd, be kérlek! – ültem feljebb. A férfi, aki belépett a harmincas évei elején járhatott. Jóképű volt izmos és az arcán aggodalmas kifejezés ült.
- Miss Baily! Hogy érzi magát? – lépett közelebb az ágyamhoz.
- Köszönöm jól vagyok! Ön?
- Velem minden rendben!A nevem Warren Harris. Ne haragudjon, egyetlen percre terelődött csak el a figyelmem, de ez elég volt a balesethez. Ha bármire szüksége lenne, vagy ha segíthetek, kérem, hívjon fel!
- Warren ugyanis rendőr! – közölte velem Rob.
- Köszönöm Mr. Harris! De minden rendben van!
- Hívjon csak nyugodtan Warrennek!
- Rendben akkor ön Ashleynek és ha már így összejöttünk akár tegeződhetnénk is! –nyújtottam neki a kezem.
- Hát akkor, szia Ashley és sajnálom!
- Semmi baj Warren!
- Liam a biztosítást már elintéztem, majd kereslek ezzel kapcsolatban. – fogtak kezet majd elbúcsúzott.
- Milyen szimpatikus! – mosolyogtam.
- Hé! – durcáskodott Rob mire megcsókoltam.
- Gyerekek! Itt mások is vannak ám! De én nem is zavarok tovább, mert még dolgom van. Londonba így gondolom nem mentek. – szólalt meg Liam.
- De igen. – válaszoltam.
- Ash erre semmi szükség! Visszamondom, és majd megyünk máskor!
- Jól vagyok, és nem akarok itt feküdni. Beszélek az orvossal, hogy hazamehessek, és ha megengedi irány London!
- Tudod, hogy nem kötelező! – simogatta a kezem Rob.
- Szeretnék Veled lenni és nagyokat sétálni. Örülnék, ha azt mondhatnám, hogy Londonban kezdődött újra minden.
- Hát jó. Szólok az orvosnak és megbeszélheted vele!
- Én pedig indulok tündérem! Mindenképpen hívj fel! – ölelt meg Liam.
Az orvos megvizsgált és megállapította, hogy nincs agyrázkódásom így semmi akadálya nem volt, hogy hazamehessek. Rob másnapra vette meg a jegyeket. Miután meggyőződött róla, hogy jól vagyok és pihenek elköszönt. Boldogan aludtam el, mert éreztem, hogy az életem fordulóponthoz érkezett. Akkor még nem is sejtettem, hogy ez nem feltétlenül jót jelent.